|
|
Gregory Dél-Afrikában
nő fel, gyerekkora helyszíne egy farm, ahol egyetlen társasága egy
fekete kisfiú. Bafana a legjobb barátja lesz, egész nap együtt
játszanak, tőle tanulja meg a helyi bennszülöttek nyelvét is. Ám ezt a
gyerekkori barátságot a felnőtt férfi mélyen eltemeti a lelkében, hiszen
maga is mereven hiszi és vallja az apartheid eszméit, a fehérek
felsőbbrendűségét az őslakos feketék felett.
1968-ban feleségével és gyerekeivel Robben szigetére érkezik, oda ahol a
legmagasabb fokú biztonsági intézkedések mellett tartják fogva a fekete
bőrű politikai elítélteket, köztük Nelson Mandelát is. Gregoryt
nyelvtudása segíti előbbre jutni a katonai ranglétrán, börtönőrként ki
kell hallgatnia a foglyok beszélgetéseit, cenzúrázni leveleiket. Gregory
kezdetben nem is sejti, hogy milyen nagy hatással lesz majd a
gondolkodására és egész életére a gondjaira bízott Nelson Mandela.
A film valós emlékeket és történelmi eseményeket idéz fel, hiszen annak
a férfinak a visszaemlékezéseiből készült, aki 20 éven át volt Nelson
Mandela börtönőre, és akinek életét és rasszista gondolkodását
megváltoztatta a mára már legendává váló politikus egyénisége és eszméi. |
|