Egyéni keresés

 

A FILMRŐL TOLVAJOK VÁROSA (THE TOWN)

   


Massachusetts, Charleston: bár területe kevesebb, mint 3 négyzetkilométer, az általa képviselt örökség jóval nagyobb. A Bunker Hill Monument hatalmas tornya a Polgárháborúnak állít emléket, de a városban azóta is folyik háború, a zsaruk és bankrablók között. Ez a hagyomány adja a film hátterét.

            Ben Affleck rendezte a filmet, de a forgatókönyvírásban is közreműködött és ő alakítja a főhős Doug MacRay-t is. „Számomra az volt igazán fontos, hogy bár a film egyszerű rablós történetnek tűnik, a mélyben egy olyan emberről szól, aki hiába szeretne változtatni életén, nem tud, mert saját múltjának a foglya. Arról van szó, hogy mennyire meghatároz bennünket az, hogy hogyan nőttünk fel, és hogy a gyerekek a szüleik bűneiért is fizetnek.”

             A Tolvajok városa Chuck Hogan Prince of Thieves című regényéből készült. A massachusettsi Hogan azért helyezte Charlestownba a krimit, mert területéhez mérten ebből a városrészből több bankrabló származik, mint a világon bárhonnan máshonnan. Ez talán annak köszönhető, hogy Charlestownban működött egy fegyház, ami egy örökösen fejlődő bűnöző közösségnek adott otthont. Affleck szerint „ez egyfajta forgóajtóként működött. Az emberek bevonultak a börtönbe, a családjuk odaköltözött a környékre, aztán a bűnözők kijöttek, újra bekerültek, s közben egy kisvárosnyi közösség alakult ki a környéken. A bankrablás egyfajta foglalkozássá vált, ami apáról fiúra öröklődött.”

            A 2004-ben megjelent Prince of Thieves-re Graham King producer figyelt fel. „A könyv egész hangulata, a bűnözőivel és zsaruival, mind éppen nekem való. De beleszerettem a sztori mélyrétegeibe is, abba a barátságba, ami ezeket a srácokat összetartotta, ahogy együtt lógtak és dolgoztak. Azzal, hogy Doug beleszeretett abba a nőbe, akit túszul ejtettek, olyan döntések elé került, amik mindezekre hatással voltak. Ettől még összetettebb lett a sztori.”

            Rebecca Hall (Claire) megjegyzi: „Ez egy tökéletes thriller, mert nagyon izgalmas, tele olyan akciókkal, amit csak kívánni lehet. De emellett van egy romantikus szál is, ami okoz néhány meglepetést. Szóval tényleg isteni sztori.”

            Basil Iwanyk producer egyetért vele. „A történet sok rétegű. Életen át tartó barátság van ezek közt a fickók közt, és bár bűnözők, együtt érzünk velük. Vonzott a szereplők hatalmas energiája, de igazán az a valószerűtlen románc ragadott magával szinte azonnal.”

            Peter Craig forgatókönyvíró számára Hogan regényét éppen a kapcsolatok sokszínűsége tette alkalmassá a megfilmesítésre. „Minden egyes kapcsolat nagyon összetett. Van a mélyén egy szerelmi szál, de Doug Jemhez is nagyon kötődik, az apjához is, Jem nővéréhez, és az egész bandához, és ez mind-mind a sztori fontos részét képezi. A célunk az volt, hogy megmaradjon a bonyolult emberi kapcsolatok története és mélysége is.

            King elküldte Afflecknek a forgatókönyv kivonatát, miután látta a Hideg nyomon című filmjét. „Ben nagyot alkotott a Hideg nyomon-nal, így boldogok voltunk, hogy azonnal ráugrott az anyagra. Ráadásul bostoni, ismeri a várost, mint a tenyerét.”

            Mindazonáltal Affleck és Aaron Stockard hamar rájöttek, hogy annak ellenére, hogy Charlestown a szülővárosuk közelében van, valójában egy másik világ. „Ben és én Cambridge-ben nőttünk fel, ami egy kőhajításnyira van Charlestowntól, mi mégsem tudtunk róla igazán semmit.”, mondta Stockard, aki a Hideg nyomon forgatókönyvén is együtt dolgozott Affleck-kel. „Hallottuk hírét, de azt gondoltuk, hogy az csak amolyan túlzás. De kiderült, hogy minden igaz, amitől még vonzóbb lett a történet.”

            „Elmentünk börtönökbe, beszéltünk egykori bankrablókkal és találkoztunk FBI-os fickókkal. És amit tudtunk, beépítettük a sztoriba, hogy minél részletgazdagabb és hitelesebb legyen.”, emlékezik Affleck.

                „Ben a kamera mindkét oldalán hihetetlen volt. A film minden részletére gondja volt.” Mondta Iwanyk. „Ráadásul fantasztikus stábbal vette körül magát és minden ötletre nyitott volt.”

                A film hitelességét növeli, hogy csaknem teljes egészében Bostonban és környékén forgatták, beleértve természetesen Charlestown-t , a North End-et, Cambridge-t és a Fenway Parkot.




2006. MoziNéző  Minden jog fenntartva!

 

Főoldal | Mozinéző | Hamarosan | Mozik | Filmek | Hírek | Nyereményjáték | Linkek | Kapcsolat