A helyi színészeknek volt egy nagy előnyük a nem
helyiekkel szemben: nekik nem kellett megtanulni a
charlestowni akcentust. Ellentétben a népszerű
sztereotípiával, ez nemcsak egyfajta raccsolást
jelent. Afleck szerint
„nüansznyi
a különbség, így nehéz megtanulni”. Akárhogy is, de
színészeknek sok odafigyelést és kevesebb erőlködést
javasolt. „Eleinte ideges voltam a kiejtés miatt”,
meséli Renner, „de amikor dialektus tanárt akartam,
Ben hallani sem akart róla. Mint mondta, ’csak
figyeld ezeket a helyi srácokat és ráérzel.’”Blake
Lively is elment Charlestownba, hogy megismerje az
akcentust és a városi nő attitűdjét. „Sokat lógtam
velük”, ismeri, be, „de csak hallgattam őket. Néztem
hogyan viselkednek egymással és hogyan változtatják
a beszédüket, attól függően, kivel beszélnek.
Érdekes volt nézni, hogyan tudtak egyensúlyozni a
keménység és a szexualitás között egy olyan
mondatban, hogy ’Ne szórakozz velem!’”
Kemény
fizikai munka volt a rendőröket és a bankrablókat
megformáló színészek dolga, hiszen nem kevés
lövöldözős jelenetben szerepeltek. Az edző Dougles
Fox fegyvertáros és kellékes volt, a kaszkadőr
mester Gary Hymes, ők tanították meg, hogyan kell
helyesen és biztonságosan kezelni a fegyvereket.
Jon Hamm
közvetlenül az FBI konzultáns Thomas B. Devlinnel
dolgozott együtt, aki charlestowni és 24 évet
töltött a Hivatalban, 8 évig felügyelve a különleges
akciócsoportot Bostonban.”Rendkívül sokat segített.
Ráadásul vicces volt, mert néhány srácot, akikkel
dolgoztunk, korábban éppen ő tartóztatott le.”,
nevet Hamm.
Sok igazi
rendőr is részt vett az akciójelenetekben, ami
erősítette azok valódiságát. A Bostoni Rendőrség, a
helyi FBI hivatal és más rendőrőrsök nyitott
ajtókkal fogadták a stábot. „A háttérmunka
legbonyolultabb részét az jelentette, hogy
betekintsünk a charlestowni alvilágba, de találtunk
olyanokat, akik szívesen beszéltek velünk. Jó,
mondjuk, minden beszélgetés azzal ért véget, hogy
„De egy szót se arról, hogy beszéltem veled.”, nevet
Affleck.
AZ ALAPOK
A
filmeseknek a hitelesség azt is jelentette, hogy a
Tolvajok városát csak egyetlen helyen
forgathatták. „Csak Boston lehetett az: a házak, az
utcák, az emberek.”, mondja King. A filmet szinte
teljesen a városban forgatták, beleértve olyan
helyeket, mint Charlestown, Cambridge és a North
End, vagy a Red Sox hazája, a Fenway Park.
Sharon
Seymour látványtervező azt mondta, hogy ő és Affleck
úgy akarták, hogy a munkásosztály házai és az utóbbi
időben betelepülő jómódúak felújított házai
találkozzanak. „Egyetértettünk abban, hogy pontosan
kell Charlestownt ábrázolnunk, megmutatni, hogy ez
egy többarcú városrész. Gyönyörű a főtér és a Main
Street környéki házak stílusa. De van egy másik
oldala Charlestownnak, ahol 3 szintes faházakból
állnak, amikben generációk éltek. A film ezt is
hangsúlyozza Doug és Claire viszonyában. Míg előbbi
Charlestown munkásnegyedéből származik, Claire
bankigazgató, aki nemrég költözött egy szép lakásba
a téren.” A jelmeztervező Susan Matheson is arra a
kontrasztra fókuszál a jelmezivel, ami Claire és
Krista között van. „Ők az érem két oldala. Krista
ruhái nagyon színesek és rengeteg ékszert visel:
nyakláncokat, hatalmas gyűrűket és nagy karika
fülbevalókat. És próbáltunk valami személyeset is
találni neki, mint például az a kelta kereszt, amit
hord. Claire ruhatára viszont egyszerű és
visszafogott. Ő bankigazgató, ezért a ruhái elég
hivatalosak. Még amikor nem dolgozik, akkor is a
tiszta vonalak jellemzik.”
A
Tolvajok
városa legjellegzetesebb ruhái a maszkok, amit Doug,
Jem, Gloansy és Dez viselnek két akció során a
filmben. A csontváz maszkot, ami az első
bankrablásnál látható, egy valós bűntény során
készült biztonsági kamera felvétele ihlette. „Az FBI
központjában voltunk tanulmányúton, ott láttunk egy
felvételt a csontvázmaszkot viselő pasiról. Bár
géppisztoly volt nála, igazából a maszk tette
hátborzongatóvá és félelmetessé.”, mondja Affleck. A
csapat a Cambridge Merchant Bankban viselte a
maszkot, amikor Doug és Claire először találkoztak.
A banda
következő akciója, egy páncélozott autó kirablása,
Boston utcáin zajlik, a Nort Enden, fényes nappal.
Az álarcuk hasonlóan pimasz. „A csontváz után valami
más abnormálisat szerettem volna. El kezdtem
gondolkozni azon, hogy ezek a fiúk valójában ír
katolikusokként nőttek fel, és talán érdekes lenne
ezzel eljátszani. Az első ötletem az volt, hogy
apácának öltöztetem őket, erre Ben előjött azzal az,
hogy legyen rajtuk kommandós felszerelés is. Így
elég érdekes kombináció jött létre: apácafőkötők
golyóálló mellénnyel.” magyarázza Matheson.
Az FBI és
a rendőrség érkezéskor nyaktörő autós üldözés alakul
ki. Ezt nagyon nehéz lefilmezni bármelyik
nagyvárosban, de a történelmi városrész keskeny,
kanyargós utcáin végképp óriási kihívást jelentett.
„A North End egy szörnyen szűk hely”, szögezi le
David Crockett. „Az utak az 1600-as években épültek,
nem autókra tervezték tehát őket, de így még jobb
akciókat lehetett csinálni. Óriási dolog volt.”
Affleck Gary Hymessel és Alexander Wittel dolgozta
ki a hajszát, először játékautókkal egy nagy
térképen, aztán a valóságban „amikor már mindenki
tudta pontosan hol vannak az autók és hogy mikor,
ki, mit, csinál”, mondja Witt. A hajsza
koreográfusa, Hymes azt mondja, hogy az alapötlet a
forgatókönyvből jött. „Olvasom, hogy Glonasy vezet
és soha nem nyomja a féket. Csak halad a
forgalommal. Rögtön tudtam, hogy a jelenetnek
folyamatosnak kell lennie és a végletekig el kell
tudni mennie. A banda látja, hogy a zsaruk mindenhol
ott vannak, és bármelyik sarkon túl ott lehetnek,
így hát nincs mit veszteniük.”
Hogy a
közönség jobban élvezze az akciókat, Afleck és az
operatőr Robert Elswitt elsősorban széles látószögű
kamerát használt, amit a kocsi aljára szerelt. „Azt
szerettük volna, ha valósággal bezártsági érzése
lenne a nézőnek, úgy érezze magát, mintha ott lenne
a fiúkkal az autóban, amint száguldanak a szűk
utcákon. Jól jött, hogy maszkot hordtak, mert így
nem kellett azon is aggódni, hogy ne lássuk a
kaszkadőrök arcát. Így mindent bele tudtunk adni, el
tudtunk menni a határokig, hogy igazán szórakoztató
legyen.”
Az üldözés a Charlestown
Híd lezárásában csúcsosodik ki, ami azt jelentette,
hogy le kellett zárni több órára Charlestown fő
közlekedési útvonalát. „Ez nagy dolog volt”,
hangsúlyozza Crockett, „mert mi csak egy dolog
voltunk Boston egy napján. De az emberek nagyon
alkalmazkodóak volt, mindenben segítettek, amiben
szükségünk volt rájuk.” A készítők különösen
értékelték a város együttműködését a bandának annál
a fegyveres jeleneténél, ami a Fenway Parkban
játszódott. A producerek egyetlen személy javára
írják, hogy az ikonikusnak számító stadiumot
megkapták: „Mr. Ben Affleck”, mondja habozás nélkül
King. „Az ő nevének súlya van városszerte. Tudják,
hogy Red Sox rajongó, így ő volt a kulcs a Fenway
használatához.”
„ Bár
a forgatás körülményei szürreálisak voltak, ez olyan
ritka pillanata volt az életnek, amikor meg kellett
állnod és értékelned kell az életed.” , lelkendezik
Iwanyk.
Jeremy Renner egyetért vele. „Nagyon
felemelő volt olyan helyen lenni, amiben ott van a
történelem. Megértettem, mit jelent a Fenway a
bostoniaknak. Hatalmas kisugárzása van. Azóta is Red
Sox szurkoló akarok lenni”.
„A
Tolvajok
városa óriási lehetőségeket adott”,
mondja Affleck, „és különösen értékelem azt, hogy
annyi tehetséges emberrel dolgozhattam együtt. Ez az
egész egy nagy összmunka eredménye, egy csomó
emberé, aki beleadta minden erejét a filmbe.”