„Megbabonáz, kavarog, táncot lejt, szökken és dobbant, míg csak a sátor bele nem remeg – és magával ragad” – írta a Neue Presse André Heller „Afrika! Afrika!” elnevezésű cirkuszi showjáról, amely már három éve hatalmas sikerrel turnézik európaszerte. Othmar Schmiederer filmrendező (Im toten Winkel) az ellenkező irányba indul útnak: túl katasztrófákon és látványosságokon az afrikai kultúrák élő gyökereihez, egy lenyűgöző, sokszínű kontinens embereihez.
Ebraima Tata Dindin Jobarteh zenész, „Huit Huit” Makaya Dimbelolo testexcentrikus, Mingue Diagne Sonko táncosnő, „Waterman” Dickson Oppong, továbbá Georges Momboye táncos és koreográfus már évek óta turnéznak Európában az „Afrika! Afrika!” című produkcióval. Othmar Schmiederer egy éven keresztül melléjük szegődött a turnék, próbák idejére, és főleg a cirkuszi szünetek azon rövid, intenzív idejére, mely szülőföldjük és családjuk meglátogatására maradt – Szenegálba, Kongóba, Gambiába, Guineába és Ghánába.
A „Vissza Afrikába” nagy érdeklődéssel, érzékenységgel és tisztelettel mesél a művészek sóvárgásáról, otthoni életük és európai munkájuk miatti belső vívódásaikról, különleges energiájukról és olykor kalandos élettörténetükről, életkörülményeikről és a kulturális közegről, melyben művészetük kifejlődött.
Tolakodás nélkül, egészen a főszereplők közelébe férkőzve, a film nagyon személyes betekintés nyújt az afrikai létformák sokszínűségébe, hol nyugodt, hol mámorító erejű képek segítségével egy sokszínű, életerős, magabiztos Afrika képét mutatva túl a szenvedés és exotikum kliséin.
A bemutatott művészek saját kezükbe vették sorsukat, szülőhazájukban szociális és művészeti projektekben tevékenykednek, Európában megkeresett pénzüket otthon fektetik be, és megpróbálnak saját maguk és más művészek számára megfelelő kereteket létrehozni Afrikában. Tata Dindin kora-virtuóz hagyományos zenéje, nyugat-afrikai tánccsoportok magával ragadó dobritmusai, akrobaták – mint „Huit Huit” testexcentrikus vagy „Waterman” Dickson Oppong - meglepő művészete magával ragadó módon jelzik az utazás egyes állomásait, és adnak ízelítőt az afrikai kultúra kimeríthetetlen gazdagságából.
Az „Afrika! Afrika!” látványműsor pulzáló energiájából kiindulva a „Vissza Afrikába” sajátos módon, egy teljesen más dologra hívja fel a figyelmet. Beszűkült, gyakran meglehetősen európai felsőbbrendűség diktálta szemléletmódunk megváltozik: „Az ámulat kontinense” – ahogy a Heller-show alcíme nevezi a maga minden sokrétűségében, idegenségében és varázslatosságában válik átélhetővé, mint az élet, a remény és az emberek kontinense.

„Ez az első alkalom, hogy nyolc hónapnál hosszabb időre elnyúló turnén veszek részt. Nagyon nehéz. Még ha az ember minden nap rizst is eszik, egy nap betelik vele. A színpadon (…) ott olyan vagyok, mint egy katona. Megpróbálom minden nap a maximumot adni, és az embereket, akik eljöttek, hogy minket lássanak, boldoggá tenni. (…) Remélem, hogy egy nap visszatérhetek, de egyelőre még azon dolgozom, hogy felépítsek valamit, mely kellő alapot biztosít számomra Szenegálban. Mert itt vannak az alapok. Európa nem a mi földünk, azért megyünk oda, hogy felépítsük a jövőnket. De a forrás, melyből merítünk, itt fakad. Mindennek, amit csak Európában csinálok, itt van a forrása.” (Oblingue Diagne Sonko)