Augusztus Oklahomában, mozi poszterA Bogárűző és a Gyilkos Joe című színdarabok, valamint a belőlük készült filmadaptációk szerzője, Tracy Letts ezúttal egy botrányos család életét tárja elénk. A költő Beverly Westonnak (Sam Shepard) alkoholproblémái vannak, felesége, Violet (Meryl Streep) pedig szájrákkal küzd, ráadásul egyre inkább kezd rákapni a drogokra.

A férj úgy dönt, hogy felfogad egy 24 órás gondozót Violet mellé. Néhány héttel később fel is bérlik e célra Johannát (Misty Upham). Majd Beverly eltűnik, amely arra ösztönzi a családot, hogy összegyűljenek megkeresni, ám néhány nappal később kiderül, hogy a családfő öngyilkosságot követett el.

Az egész család részt vesz a temetésen, köztük Violet és Beverly lányai, Barbara (Julia Roberts) és Karen (Juliette Lewis), valamint a házban lakó Ivy (Julianne Nicholson) is. A következő néhány napban azonban elharapóznak az indulatok. Ennek egyik oka, hogy Violet és Barbara sosem jöttek ki jól egymással. A másik, hogy Karen marihuánán élő vőlegénye megpróbálja molesztálni jövendőbeli unokahúgát (Abigail Breslin), Ivy pedig összekavar unokatestvérével, és azt tervezik, hogy elszöknek a diszfunkcionális család elől.

[scg_html_vizszintes_vonal]

Eredeti cím: August: Osage County | Műfaj: szinkronizált amerikai dráma | Rendező: John Wells | Írta: Tracy Letts | Producer: George Clooney, Jean Doumanian, Grant Heslov, Steve Traxler, Harvey Weinstein | Társproducer: Patrick Daly | Fényképezte: Adriano Goldman | Játékidő: 121 perc | Zene: Gustavo Santaolalla | A film forgalmazója: Fórum Hungary Kft. | Hazai mozi bemutató: 2014. január 16. | Főszereplők: Meryl Streep, Julia Roberts, Ewan McGregor, Chris Cooper, Abigail Breslin, Dermot Mulroney, Benedict Cumberbatch, Juliette Lewis | Korhatár: 12E | Augusztus Oklahomában IMDb

Jegyzetek:

  • A film alapjául szolgáló eredeti színdarab öt Tony-díjat nyert 2008-ban, köztük a legjobb színdarab díját is, Tracy Letts emellett megkapta a legjobb drámáért járó Pulitzer-díjat is.
  • Jim Carrey is esélyes volt Steve szerepére, mely végül Dermot Mulroney-nál (Schmidt története, Álljon meg a nászmenet) kötött ki.
  • Mialatt a Tükröm, tükröm című filmjét promótálta, Julia Roberts elbőgte magát egy interjúban, annyira meghatódott, mikor elújságolta a riporternek, hogy életében először játszhat együtt Meryl Streeppel, aki amúgy a kedvenc színésznője.
  • Az akkor 15 éves Chloë Grace Moretzet (Kick-Ass 1-2, A leleményes Hugo, Carrie) is meghallgatták Jean Fordham szerepére, a szerző és John Wells rendező azonban az Oscar-jelölt 16 éves Abigail Breslin (A család kicsi kincse, Zombieland) mellett döntöttek.

Augusztus Oklahomában előzetes:

[youtube]http://youtu.be/I67rIK5ARzM[/youtube]