aura-film-poszterASherlock Holmes nevében alkotóinak új, ifjúsági sci-fi játékfilmje.

Négy tinédzser, Tokió, Peti, Ádám és Eszter egy puszta közepén ébrednek fel lerobbant autójukban. Bár számításaik szerint reggel van, mégis sötétség veszi őket körül, mintha nem kelt volna fel a Nap. Rövidesen rájönnek, hogy egy hatalmas, sötét ‘aura” borul rájuk, amely nem engedi át a fényt, és elzárja őket a külvilágtól.

Az Aura című film alacsony költségvetéssel, állami támogatás nélkül készült el, az alkotók összefogásának köszönhetően. A négy tinédzser szereplő a Sherlock Holmes nevében című filmből már ismert Szénási Kristóf és Ungvár Ádám, valamint filmszerepben először mutatkozik be Kapócs Panka és Dubai Péter. A film még a magyar bemutató előtt bekerült az áprilisi Brussels International Festival of Fantastic Films (Belgium) hivatalos programjába.

aura-magyar-filmjelenet

Részlet a rendező forgatási naplójából:

„Minden és mindenki forgott folyamatosan: értendő ez alatt, hogy mivel csak két irányt tudtunk használni fekete háttérként, olykor 90 fokban el kellett forgatnunk az autót, vele együtt a lámpákat és a szereplőket, hogy a következő snittben a srácok háta mögött ismét sötétség legyen, és a fények iránya se változzon. Ez izgalmas feladatnak bizonyult…”

A filmet létrehozó dunaújvárosi független filmes csapat ezzel a filmmel ünnepli fennállása 20. évfordulóját. A kezdetekkor horror/thriller zsánerrel kísérletező csapat később vígjátékokat készített. Korai filmjeik elsősorban videoforgalmazásban jutottak el a közönséghez, ezekre még csak a bulvársajtó figyelt fel a szokatlan műfajválasztás miatt. Az első közönségsikert a Hasfalmetszők (1999) című horror-komédiával érték el, ezt a filmet már több budapesti mozi is műsorára tűzte. Sohasevolt Glória c. vígjátékukkal (2001) szerepeltek először a Magyar Filmszemle játékfilmes versenyprogramjában. 2012-ben került bemutatásra az állami támogatást szintén nélkülöző Sherlock Holmes nevében című filmjük. Az alkotás a magyarországi mozi- DVD- és TV-premierek után bemutatásra került 13 országban, 14 filmfesztiválon, valamint a 2013 áprilisában megrendezett Stockholmi Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte A Legjobb Ifjúsági Film (Best Film for Youngsters) díját. A film forgalmazóra talált Japánban, Brazíliában és Németországban is.

[scg_html_vizszintes_vonal]

Eredeti cím: Aura | Műfaj: magyar sci-fi film | Rendező: Bernáth Zsolt | Játékidő: – perc | Zene: Gulya Róbert | A film forgalmazója:  – | Hazai mozi bemutató: – | Főszereplők: Szénási Kristóf, Ungvár Ádám, Kapócs Panka, Dubai Péter | Korhatár: –

Aura előzetes

[youtube]http://youtu.be/oUcy5meUriw[/youtube]