Bérhaverok mozi poszterEgy balféknek is jár a boldog esküvő. Doug (Josh Gad) legalábbis ebben reménykedik, így menyasszonyának, álmai nőjének azt hazudja, hogy rengeteg barátja van, vagy hét vőfélyt szervezett már a legjobb cimbikből és a tanúja pedig a legeslegjobb haver lesz. A lagzi viszont vészesen közeledik, és Doug képtelen beújítani legalább egy balekot, akit otthon bemutathatna.

Így jut el Jimmy (Kevin Hart) cégéhez. A nagydumás kiscsávó vállalata pont a Doughoz hasonló lúzerek miatt megy jól: hívásra régi iskolatársnak, gyerekkori pajtásnak adja ki magát, igény szerint tanú vagy vőfély. A lényeg, hogy hazudik, mint a vízfolyás, és mestere a sosem volt közös emlékek kitalálásának és előadásának.

Ő szervezi össze azt a hét gyanús figurát is, akiknek az a feladata, hogy Doug legjobb barátainak képében megédesítsék pirulós és dadogós, de nagyon szerelmes hősünk élete nagy napját. De az is lehet, hogy végül inkább tönkre teszik.

A Másnaposok hangulatát idéző gátlástalan vígjátékban minden őrület megtörténik, ami megtörténhet, és hősei minden elképzelhető – meg elképzelhetetlen – bűnt elkövetnek, ami egy lakodalom során elkövethető.

Eredeti cím: The Wedding Ringer | Műfaj: szinkronizált amerikai vígjáték | Rendező: Jeremy Garelick | Játékidő: 101 perc | Zene: Christopher Lennertz | A film forgalmazója: InterCom | Hazai mozi bemutató: 2015. március 26. | Főszereplők: Josh Gad, Kevin Hart, Kaley Cuoco, Olivia Thirlby, Nicky Whelan | Korhatár: 12E | Bérhaverok IMDb

Bérhaverok előzetes