cafe-society_poszterWoody Allen legújabb komédiája a ’30-as évek Hollywoodjáról és a gengsztervilágról!

Bobby (Jesse Eisenberg) egy New York-i zsidó család legkisebb gyermeke. Családjában a gengsztertől az ékszerkereskedőn át a hollywoodi ügynökig sokféle rokon fellelhető – ő utóbbihoz utazik szerencsét próbálni. Ám Phil (Steve Carell) bácsikája irodájában majdnem el is felejti, miért is érkezett! Megismeri ugyanis annak gyönyörű titkárnőjét, Veronicat (Kristen Stewart), aki azonnal bűvkörébe vonja a fiút. Látszólag Bobby sem hagyja hidegen a nőt, ám egyvalamit elfelejt megemlíteni neki: hogy ő titokban a házas Phil bácsi szeretője. Főhősünk visszatérve New Yorkba beleveti magát az éjszakai életbe: gengszter bátyjával megnyitja a környék egyik legmenőbb szórakozóhelyét. Ám történetük Veronicával ezzel még koránt sem ért véget…

Woody Allen, a filmtörténelem élő legendája, a tőle megszokott témákat dolgozza fel ismét sziporkázó hangulatú komédiájában. Legújabb választott alteregója ismét Jesse Eisenberg, akivel legutóbb a 2012-es Rómának szeretettel című filmjét forgatta; míg a női főszereplő Kristen Stewart, aki a 2015-ös BeSZERvezve során játszott már együtt a tehetséges színésszel.

A Café Societyt idén májusban a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be, azóta Seattle és Karloy Vary közönsége is tapsolhatott neki.


Eredeti cím: Café Society | Műfaj: amerikai film | Rendező: Woody Allen | Játékidő: 96 perc | Zene: Stewart Lerman | A film forgalmazója: Cinetel Kft. | Hazai mozi bemutató: 2016. november 10. | Főszereplők: Jesse Eisenberg, Steve Carell, Kristen Stewart, Jeannie Berlin, Blake Lively, Parker Posey, Corey Stoll, Ken Stott | Korhatár: 12 | Café Society IMDb


Café Society képek

Café Society előzetes

https://youtu.be/cSQuEjBuAY4