Dot.com, film plakátEgy kis portugál falu; Águas-Altas szeretnének felkerülni az Internetre, ám a falu nevével megegyező domain névvel egy nemzetközi, márkás ásványvíz gyártó multi cég rendelkezik. Az ügyből per lesz és a kis falu lakói, akik nem tudják biztosan, mi az az Internet, kénytelenek megvédeni mind a weboldalukat, mind pedig a falu becsületét.

Egy életteli történet mindennapi emberekről olyan marginális helyen és környezetben, amelyik ritkán kerül mozivászonra. Luis Galvao Teles filmje azért különleges, mert szokatlan nyitottsággal és természetességgel fordul az ábrázolt világ felé: nem csodabogarakként tekint ezekre az alakokra, hanem – ugyan a nagyvárosi élet felől nézve pitiánernek tűnő ügyben – valódi hősöket fabrikál belőlük.

Egy hegyek közt megbúvó tó partján elterülő, világtól eldugott, gyönyörű, bohókás kis portugál faluban Pedro, a fiatal „mérnök” azon fáradozik, hogy a kormány finanszírozza az odavezető autóút megépítését. Munkája azonban nem igazán sikeres, hiszen éppen akkor lépünk be a történetbe, mikor kiderül, hogy nem jut pénz a hidakkal és alagutakkal tűzdelt útra. Mindez azonban csak a bonyodalmak kezdetét jelenti. Hősünk ugyanis a lobbi érdekében a falu nevével – Aguas Altas – honlapot jegyeztet be, azzal a céllal, hogy azon keresztül tudósítsa a világot a helyi eseményekről és a helyieknek az út iránti elkötelezettségéről, illetve annak nagy szükségéről. Csakhogy egy spanyol multinacionális cég pont ezen a néven gyárt ásványvizet, és visszakövetelik a honlap nevét a falutól.

Az internet iránt eddig meglehetősen halovány érdeklődést mutató helyiek vérmérséklettől és érdeklődéstől függően, nemzeti vagy éppen gazdasági kérdést csinálnak az ügyből. Miközben zajlanak az események a néző betekintést nyer a falu mindennapjaiba, megismerjük jellegzetes alakjait, a falusi közösségnek a városi ember számára ismeretlen működését. Viccesen ugyan, de Dávid és Góliát harcát idézi fel az ősi ellenséget képviselő multinacionális céggel szembeni ellenállás, amely okán a falu, amelyről addig senki sem hallott, a nemzetközi sajtó középpontjába kerül. Közben a főhős, aki elindította az egész folyamatot, elveszti hősi mivoltát, lévén nagyvárosi ember, és nem tud azonosulni a falu lakóinak erős önazonosságtudatával, ráadásul elképzelhetetlennek tartja azt, hogy nemet lehet mondani egy hatalmas nagyvállalatnak. A film a kis közösség és a nagyvárosi, akár globalizáltnak is nevezhető mentalitás találkozását hozza, mely során megismerjük a jellegzetes alakokat, a falusi közösségnek a városi ember számára ismeretlen működését.

A rendező azt a kérdést sem kerüli meg, hogy mi lesz az ilyen zárt közösségekkel, ha hirtelen rájuk szakad a külvilág, miképpen bomlanak meg a külső hatások miatt az évtizedek óta működő személyes viszonyok és gazdasági struktúrák (az internetet böngészve jön rá az egyik háziasszony, hogy az online boltban sokkal olcsóbban vásárolhat, mint a szomszéd üzletben). Az önazonosságát védő közösség sikerrel veszi fel a harcot a multinacionális céggel szemben, igaz ehhez a szerencsés körülmények is kellenek, valamint a közösség széthúzó tagjainak az ügy érdekében való összefogása is létrejön, így maguk mellé tudják állítani az ellenfél képviselőjét is.

A film befejezése mesei jelleget ölt, Dávid győz Góliát felett, s még az is világossá válik az érintettek számára, hogy valójában nincs is szükség autóútra, mert minden változás veszélyt jelentene a harmonikusan működő közösség mindennapjaira.

[scg_html_vizszintes_vonal]

Eredeti cím: Dot.com | Műfaj: portugál-brazil vígjáték | Rendező: Luís Galvão Teles | Játékidő: 103 perc | Zene: Guy Farley | A film forgalmazója: Anjou Lafayette | Hazai mozi bemutató: 2010. április 8. | Főszereplők: João Tempera, María Adánez, Marco Delgado, Isabel Abreu | Weboldal: www.moziesfilm.eu/dot.com

Dot.com trailer