Ingeborgot nyugdíjazzák, és váratlanul a férjét is elveszíti. Lánya, Anna attól szenved, hogy leoperálták a fél mellét. Anders nem bírja legyőzni a vágyát, hogy idegen nőknek mutogassa magát. Fia, Jonas pedig prostituáltként keresi meg a pénzét. Négy magányos, kereső ember, akiknek a története groteszk módokon, többszörösen összefonódik.
[scg_html_vizszintes_vonal]
Eredeti cím: Smukke mennesker | Műfaj: feliratos dán filmdráma | Rendező: Mikkel Munch-Fals | Játékidő: 93 perc | A film forgalmazója: Cirko Film | Hazai mozi bemutató: 2011. április 7. | Főszereplők: Sebastian Jessen, Bodil Jorgensen, Mille Lehfeldt, Henrik Prip, Kurt Ravn, Michelle Bjorn-Andersen, Ida Dwinger, Mia Lyhne
[scg_html_vizszintes_vonal]
Mikkel Munch-Fals, rendező
1972-ben született Dániában, a Koppenhágai Egyetemen filmművészetet tanult. Filmrendező, forgatókönyvíró, tévés műsorvezető. A népszerű dán DR2 Premiere műsorban filmes újdonságokat mutatott be. Első rendezése a Ynglinge („Fiatalság”) volt, amely a finnországi Tampere és a mexikói San Miguel de Allende fesztiválokon elnyerte a legjobb rövid játékfilmnek járó díjat. Második rövidfilmje, a Partus (Elválasztás”) öt díjat zsebelt be, többek között a Dán Filmakadémia Robert-díját. A Kedves szomszéd Munch-Fals első nagyjátékfilmje.
Érdekesség: A filmben Mikkel Munch-Fals annak a férfinak a hangja, akivel Ingeborg ismeretlenül telefonál puzzle-kirakás közben.
Interjú a rendezővel
(Katrine Sommer Boysen, Dán Filmintézet, www.dfi.dk)
Miért döntött úgy, hogy ilyen nyíltan tematizálja a magányt?
– A magány az a probléma, amellyel én magam is a leginkább küzdök. Számomra ez a legdurvább emberi állapot az alapvető fizikai szükségletek után, mint amilyen az éhség és a szomjúság. Rengeteg arca van, és senki nem térhet ki előle. A magány a semmiből is elő tud bukkanni, lehet választás vagy önsorsrontás is. Személy szerint engem kísért egy meghatározó félelem, hogy utolér a magány; ezt próbáltam meg filmre vinni.
Nem nyugtalanítja, hogy a kritikus szerepét felcserélte a rendezőével, ahol jóval többet kell önmagából megmutatnia?
– Ha semmit nem rendeztem volna azelőtt, hogy a tévébe kerültem mint kritikus, valószínűleg borzasztóan izgulnék, de nem ez a helyzet. A Kedves szomszéd egy nagyon személyes történet, és egyszerűen tudtam, hogy el kell mesélnem. Szerintem ez néha hiányzik a filmekből, a személyességnek a nyoma és szándéka.
Mivel a négy főszereplő alapállapota a magány, kihívás lehetett, hogy hogyan nyilvánuljon meg mindegyiküknél egyénileg. Ebből fakadt a magányosság, a test és a szexualitás ellentmondásos összekapcsolása?
– Anders esetében direkt arra törekedtem, hogy a magányának külső okai legyenek. Vágya a nyilvános maszturbálásra egy nagyon is konkrét tett, amely a környezetével való viszonyát igencsak problematikussá teszi. Lényegében ártalmatlan, a következmények viszont katasztrofálisak lehetnek számára. Érzelmi visszamaradottsága miatt Andersnek létszükséglet, hogy mutogassa magát, különben nem érezné önmagát, vagy nem érezné az örömöt vagy az életet, ami pedig ott van körülötte. Paradox módon a meghittség utáni sóvárgása egy még nagyobb falat emel közé és a világ közé. Ingeborgnak – akinek a szerepét eleve Bodil Jørgensenre írtam – az a fájdalma, hogy figyelemre sem méltatják, és senkit nem érdekel, hogy ki ő valójában. Magányosságuk miatt a szereplők különböző szexuális ügyletekben viszik vásárra a bőrüket.
Mi teremti meg a filmben a kapcsolatot a magány és a szexualitás között?
– Nem tudom, mennyire látszik a filmben, de ezt egy teljesen amorális történetnek is nevezhetjük, hiszen azok a különféle módok, ahogyan a szereplők áruba bocsátják önmagukat, végül mind a javukra szolgálnak. A végén elnyerik a barátság és közösség lehetőségét. Annak ellenére, hogy teljesen tönkrementek, és olyan dolgokat is tettek, amiket nem lett volna szabad tenniük. Engem nagyon megérint az, amikor az emberek mindenféle akadály ellenére képesek egymáshoz kapcsolódni, és lenyűgöz, hogy a szeretet és őszinteség a legvalószínűtlenebb helyeken is megtalálható. Van valami szeretetreméltó és megindító abban, ahogyan az ember meg tud változni, azért, hogy kapcsolatot teremtsen másokkal. És hogy minden hibája ellenére szeretni tudják a többiek.
Milyen előnyei vannak, hogy több szálon futó történetként épül föl a film, követve Robert Altman és Paul Thomas Anderson kedvelt műfaját?
– Ez egy szándékos és szükségszerű döntés volt. Úgy látom, a hagyományos szerkezetű filmek gyakran beérik egészen leegyszerűsítő magyarázó modellekkel, ahol minden egy adott oksági láncba illeszkedik: „Anya meg apa ivott, és apa mindig csak dolgozott, és ezért maradtam magamra”. Ez sosem ilyen egyszerű, ha engem kérdez. Én nem tűztem ki, hogy találjak bármilyen bombasztikus választ vagy megoldást arra, hogy miért vannak ott a szereplők, ahol vannak. Számomra a folyamat az érdekes.
Amellett, hogy a szereplők történeteit összefonja, azt is engedi, hogy a film fikcióként jelenjen meg. Olyan eszközöket alkalmaz, mint a kerettörténet és a fejezetcímek.
– Sosem próbáltam a filmet az élet egy szeletének beállítani. A filmem ragaszkodik ahhoz, hogy ő fikció, de attól még, hogy nem utánozza a valóságot, messze nem irreális. Ilyen emberek tényleg léteznek. Én is közéjük tartozom, és egyszerre vagyok mind a négyük.
Annak ellenére, hogy dolgozott festőként és illusztrátorként, a filmkészítésben előtérbe kerülnek a kontrolláló képességei. Minden felvételt precízen megterveznek és előre megírnak a storyboard segítségével. A szereplőket jellemző mélységes sebezhetőség és mélységes zavarodottság keverékével ön mintha Todd Solondz A boldogságtól ordítani című filmje előtt tisztelegne. Őt is tudatosan idézte meg?
– Nagyon oda vagyok ezért az emberért, A boldogságtól ordítani az egyik abszolút kedvencem, ezért aztán nehéz megmondani, hogy mennyi volt ebből tudatos. Solondznak utánozhatatlan képessége van arra, hogy olyat írjon, ami működésképtelennek tűnik, és aztán minden erőlködés nélkül filmre vigye. Az ő kezéből elfogadjuk az őrültséget. És végig együtt érzünk a szereplőkkel, bármennyire is elcseszik a dolgokat. Én akkor már elégedett vagyok a filmemmel, ha csak egyetlen pillanatra is azt gondolja a néző, hogy egy egész kicsivel tudna jobb lenni a magának és másoknak való megbocsátásban.
Díjak:
- San Sebastian Nemzetközi Filmfesztivál, Elsőfilmes Zsűri Különdíja, 2010
- Palm Springs Filmfesztivál New Voices / New Visions Zsűri Nagydíja jelölés, 2010
