Hárommal több esküvő, mozi poszterRuth semmi másra nem vágyik, csak a boldogságra, és egy férfira, aki szereti. Ezért elképzelni sem tud rosszabbat, mint, hogy egy lakodalomban szakítson vele a barátja. Ruth úgy érzi, a világ esküdött össze ellene, amelyben az egyetlen vigaszt az autójában újra és újra megszólaló, nyolcvanas évekbeli Europe-sláger, a Carrie jelenti. Ruth egyetemen dolgozik kutatóként, csupa nő kollégával, így igazi felüdülés számára, amikor gyakornoknak veszik fel mellé a jóképű Danit. Amikor három korábbi ex-e hívja meg esküvőjére, és nem tud kihátrálni a részvételektől, hirtelen ötlettől vezérelve Danit kéri fel kísérőjének. Ahogy azonban várható, valamennyi lagzi katasztrofálisan alakul – és nemcsak Ruth számára. A mediterrán fieszták pompás zenékkel, sok szerelemmel és humorral, valamint romantikus spanyol tájjal igazi melegséget hoznak a tél végén a magyar mozikba!

A klasszikus esküvői vígjátékok hagyományait követő Hárommal több esküvő igazi nőnapi romantikus vígjáték sok humorral és érzelemmel. A film világpremierje az „A” kategóriás Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon volt, ahol a Venice Days szekció zárófilmjeként vetítették. A Hárommal több esküvő az elmúlt év legnagyobb hazai kasszasikere lett Spanyolországban, és 7 kategóriában jelölték az év legjobb spanyol filmjeinek járó Goya-díjra, a Spanyol Filmakadémia elismerésére. A főszereplő Inma Cuesta előzőleg a nagy szakmai és közönségsikert arató Blancanieves-ben játszott főszerepet, míg a filmbeli édesanyját megformáló Rossy de Palma-t Pedró Almodovar fedezte fel, és a rendező számos filmjében szerepelt (A vágy törvénye, Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén, Kötözz meg és ölelj!, Kika, Titkom virága).

[scg_html_vizszintes_vonal]

Eredeti cím: Tres Bodas De Más | Műfaj: szinkronizált, spanyol romantikus vígjáték | Rendező: Javier Ruiz Caldera | Játékidő: 94 perc | Zene: Javier Rodero | A film forgalmazója: Vertigo Média Kft. | Hazai mozi bemutató: 2014. március 06. | Főszereplők: Inma Cuesta, Martiño Rivas, Rossy de Palma, María Botto, Quim Gutiérrez | Korhatár: 16

Hárommal több esküvő szinkronizált előzetes

[youtube]http://youtu.be/hVa_j7QInZA[/youtube]