Insidious: Az utolsó kulcsElise Reiner a sötétség elleni harcra tette fel az életét. A paranormális ügyeket vizsgáló, látnoki képességű asszony tudja, hogy ahányszor szembefordul a világunkba átjutó démonokkal, annyiszor csökken az életereje, míg végül semmi sem marad belőle, és ő meghal – de legalább megvédte azokat, akik a segítségére szorultak.
Ez a történet ismét a Gonosz elleni harc frontvonalába vezeti vissza nézőit, méghozzá abba a házba, amelyről a szelleműző csapat biztosan nem sejtette, hogy egyszer az útjukba akad: Elise szülőházába.
Amikor egy kétségbeesett férfi hívja őket, a szemük se rebben. Ám amikor elárulja, hogy hol dúlják fel ártó jelenések egy békés család otthonát, Elise megrémül: hiszen abban a házban töltötte nehéz gyerekkorát, és most szembe kell néznie a szellemek mellet a múltjával is.
Ő és a társai is érzik, hogy ha vállalják a megbízást, bezárul a kör, és ez az eset mindannyijuk számára az utolsó lehet. Hiszen a kezdet egyben a vég is – a rájuk váró démon mindig is tudta, hogy egyszer viszontlátja még Elise-t, és egy eget-földet megrázó küzdelem során leszámolhat vele.

James Wan producer horrorjai egytől egyig telitalálatok: a Démonok között és a Fűrész-sorozat, az Amikor kialszik a fény és az Annabelle mind a műfaj legnépszerűbb filmjeivé és kasszasikerré váltak az egész világon és Magyarországon is.


Eredeti cím: Insidious: Chapter 4 | Műfaj: kanadai-amerikai horrorfilm | Rendező: Adam Robitel | Játékidő: 103 perc | Zene: Joseph Bishara | A film forgalmazója: Intercom | Hazai mozi bemutató: 2018. január 4. | Főszereplők: Lin Shaye, Spencer Locke, Caitlin Gerard, Leigh Whannell | Korhatár: 16 | Insidious: Az utolsó kulcs


Insidious: Az utolsó kulcs Insidious: Az utolsó kulcs előzetes