Roberto a Malvinas-i háború veteránja. Az élete húsz évvel ezelőtt megállt, egy szerencsétlen sorsfordulat miatt és azóta visszavonultan él a házában, a világgal való bármiféle kapcsolat nélkül, mindaddig, amíg egy furcsa esemény fel nem ébreszti és visszahozza az életbe.
Ez a vígjáték egy találkozás története Roberto és egy Jun nevű kínai férfi között, aki elveszetten bolyong Buenos Airesben egyetlen, még élő rokonát, a nagybátyját keresve.
Junt egy taxiból kihajítják az útra, miután a sofőr és annak barátai kirabolták. Jun szó szerint Roberto lábai elé esik és ezzel a pillanattal kezdetét veszi egy kényszerű és furcsa együttélés, lévén Roberto nem beszél kínaiul, Jun pedig spanyolul nem tud. Roberto megpróbálja Junt egy rendőrkapitányságon, majd a kínai követségen hagyni, azonban senki nem akarja befogadni. Bár Roberto senkivel sem tud együtt élni, mert olyan mint egy rögeszmés, mániákkal megáldott remete, mégis úgy dönt, hogy befogadja Junt, nincs szíve otthagyni az út szélén, elhagyatottan, mint egy kutyát.
Az együttélés Roberto számára kellemetlen bonyodalmak sorával jár, ami sok humoros helyzetet eredményez. Roberto azonban nem tudja, hogy útja Junnal a sors furcsa fintora folytán már azelőtt összeköttetett, hogy ismerték volna egymást, amikor pedig erre rájönnek, mindkettőjük élete végleg megváltozik.
Roberto máig attól szenved, hogy a háború alatt, távollétében meghaltak a szülei.
Junt Kínában érte nagy tragédia, amikor menyasszonya meghalt, és így teljesen egyedül maradt a világban. Ezért elhatározta el, hogy Argentínába utazik, és felkutatja azt a nagybátyját, aki oda emigrált.
Roberto és Jun története megmutatja a számukra, hogy a világ két ellenpólusáról és különböző kultúrából származó emberek gyakorlatilag rokonlelkek lehetnek, akiket összeköt egy furcsa közös végzet, amit egyikük sem sejt, és amit csak együtt fedezhetnek fel.
Ebben az együttélésben pedig mindketten megtalálják az életük megoldásához vezető utat.
Interjú Ricardo Darínnal
A Kínai, elvitelre egy film a magányról?
Igen, a film tele van magányossággal, érzelmekkel, különböző okokból fakadó emocionális blokádokkal. Azt hiszem, hogy minden egyes szereplő, aki részt vesz ennek a történetnek a megrajzolásában, nagyon magányos oldalát mutatja.
Miközben néztem a filmet, az volt az érzésem, hogy a hősszerelmes ezúttal a spájzban maradt.
Nos, nem én hagytam ott, a valóság kényszerített rá, ami az ajtómon kopogtatott és azt mondta, hogy elég már ebből. A tükör is sokat segített, ezért hát, és mert igyekeztünk a karaktert a legkevésbé hősszerelmes irányába terelni. Fontos volt számunkra, hogy az egyetlen ember a Földön, aki lát valami pozitívat ebben a fazonban, az Mari. Nagyon érdekesnek találtuk, hogy neki meg volt ez a sajátossága, márminthogy egyedül ő képes jóindulattal tekinteni erre a szerencsétlen emberre. Nagyon figyeltünk arra, hogy milyennek mutassuk az ősz bajszával és a porköpenyével. Roberto anakronisztikus… Kísértett a gondolat, hogy azért mert katonai múltja van, de nem ez az oka. Sok kérdés merült fel, de csak kevés válaszunk volt rá. Amint megjelent a szürke porköpeny, azonnal megértettünk mindent vele kapcsolatban. Ez a ruha volt az egyetlen fontos dolog a számára. Ez volt az ő arca a világ felé, ha valaki jól megnézi, az egész ruhatára siralmas, kivéve a porköpenyt, ami szent és sérthetetlen. Ez a karakter egyáltalán nem foglalkozik a kinézetével, elég rosszul fér meg a világgal.
Előny, hogy a szereppel semmi közös nincs Önben.
A színész számára ez mindig előny. Ami nehéz az a harc azokkal a dolgokkal, amik neked is sajátjaid, az ember nem tudja, hogyan szálljon szembe ezzel és igyekszik bizonyítani. Amikor viszont tőle távol álló karaktert kell megjeleníteni, az sokkal egyszerűbb. Valóban, hálás vagyok, amikor semmi közös nincs bennem a szereppel, mert felszabadító, katartikus érzést ad, nehéz kritizálni és a dolgok természetesen folynak.
Ricardo Darín nem egy komikus színész, mégis szinte minden szerepével mosolyt csal a néző arcára.
Nem vagyok komikus, de ha egy jó forgatókönyvet tartasz a kezedben, sok minden megtörténhet. Vígjátékot nehéz készíteni és a Sebastiánnal való munka azért kiváltságos, mert nagyon világosan megmondja, hogy mit akar látni. Színészként jó, ha tudja az ember, amikor vita van. A mi munkánk leginkább arra irányul, hogy ne változzon az álláspontunk. Nehéz megtalálni a helyes pontot, az egyensúlyt, az hiszem ez a legnehezebb a vígjátékban. Ebben az esetben a túlzás duplán veszélyes lehet, nem csak a saját munkánkat nehezítené meg, azaz, hogy megtartsuk az egyensúlyt, ami egy jó vígjátékhoz szükséges, hanem, mivel két kultúra találkozásáról szól a történet, két fickóról, akiknek esélyük sincs, hogy megértsék egymást, mert egyik sem ért egy szót sem a másik nyelvéből, könnyen abba a hibába eshetünk, hogy sértő módon beszélünk bármelyik kultúráról.
[scg_html_vizszintes_vonal]
Eredeti cím: Un cuento chino | Műfaj: feliratos argentin vígjáték | Rendező: Sebastián Borensztein | Játékidő: 93 perc | Zene: Lucio Godoy | A film forgalmazója: Cirko Film – Másképp Alapítvány, | Hazai mozi bemutató: 2012. július 05. | Főszereplők: Ricardo Darín, Ignacio Huang, Muriel Santa Ana | Korhatár: 12
Kínai, elvitelre előzetes
