Pandorum, film plakátFöldünk pusztulása már elkerülhetetlen. A bibliai Noé bárkájához hasonlítható űrhajó kel útra, fedélzetén hatvanezer hibernált emberrel, és az összes állat- és növényfaj egyes példányaival. Célja az új bolygó elérése, ahol az emberiség fennmaradhat és folytatni tudja történelmét. Az út azonban nem alakul zökkenőmentesen, így az emberek hamar levonják a konklúziót: Ne félj a világvégétől, attól félj, ami utána következik!

Az elhagyatott Elysium űrhajó fedélzetén két asztronauta Payton (Dennis Quaid – G.I.Joe, Nyolc Tanú) és Bower (Ben Foster – Börtönvonat Yumába, Alpha Dog) hibernálásból ébredve memóriazavarral küzd: nem emlékeznek semmire, nem tudják, hogy kik ők, honnan jöttek, mi a feladatuk. Sötétség uralkodik mindenütt, nem értik mi történt, össze vannak zavarodva, hallucinálnak és csak egyetlenegy furcsa, nyomasztó hangot hallanak a hajó gyomrából.

Bower űrhajós elindul, hogy felfedezze a misztikus űrhajót, közben rádiófrekvencián tartja a kapcsolatot társával, Payton-nal. Bowernek hamar rá kell döbbennie a borzasztó valóságra: valami a hajón rájuk vadászik, valami, ami mindenáron el akarja pusztítani őket. A hajón találkozik két másik asztronautával is, így már négyesben próbálják túlélni a túlélhetetlent. Lassan fény derül az űrhajó döbbenetes, halálos titkaira, és az utasoknak rá kell jönniük, túlélésük sokkal fontosabb, mint azt valaha is gondolták volna…

Eredeti cím: Pandorum | Műfaj: feliratos amerikai-német sci-fi horror | Rendező: Christian Alvart | Játékidő: 108 perc | Zene: Michl Britsch | A film forgalmazója: Fórum Hungary | Hazai mozi bemutató: 2010. március 11. | Főszereplők: Dennis Quaid, Ben Foster, Cam Gigandet, Antje Traue, Cung Lee | Weboldal: www.pandorummovie.com

Pandorum trailer (magyar feliratos előzetes)