|
|
Mint a moziban
Akárcsak a
Lepattintva című
vígjátékban, ahol egy barátnőjét kissé megalázó körülmények közt
elveszítő lúzert alakít, úgy a való életben is gyakran megesik
Jason Segellel, hogy kínos helyzetbe kerül
nőügyei kapcsán. A film pucér szakítójelenetét eleve az ő hasonló
élményei alapján írták bele a filmbe, de nemrégiben egy még
kellemetlenebb eset történt meg vele. Hősünk egy alternatív színházba
ült be, szépen kiöltözve, amikor meglátta volt barátnőjét új
partnerével. Mivel nemrég jött ki Felkoppintva című filmje, azt
gondolta, hogy az ex-barátnő epekedve nézi majd – ehelyett a
színpadon egy dominátrixnak öltözött hölgy jelent meg, és pont őt
pécézte ki magának, és úgy szólította meg, mintha régi ügyfele lenne, és
egész este külön őt egzecíroztatta. A volt barátnő persze ahelyett, hogy
epekedve nézett volna, párjával együtt hisztérikus nevetésben tört ki,
és csak a függöny legördülte mentette meg balszerencsés hősünket.
Tisztára, mint a moziban.
(Forgetting Sarah Marshall –
hazai bemutató:
2008. április 24.)
|
|