|
|
Carrey igent mond
A kaszkadőr dolga, hogy beugorjon a
színész helyett. Ám Jim Carrey megfordította a szabályt:
szó szerint is. Saját kaszkadőre helyett ő hajtott végre egy 40 méteres
ugrást az Arroyo Seco hídról – mindezt készülő új vígjátéka,
Az
igenember (The Yes Man, hazai bemutató: 2009. január) kedvéért.
A film egy minden ellen tiltakozó férfiról szól, aki terápiás okokból
megfogadja, hogy ezentúl bármit kérnek tőle, igennel válaszol. Így
aztán, amikor a menyasszonya dühében azt mondja neki: ugorj a folyóba!,
ő habozás nélkül át is veti magát a korláton.
Az eredeti terv szerint, a jelenet zöld
vászon előtt készült volna: ebben az esetben Carrey-t kábeleken lógatták
volna egy stúdióban, majd a trükkmesterek varázsolták volna mögé a híd
képét. A színész azonban ragaszkodott a valósághoz. A filmet biztosító
cég azzal a feltétellel járult hozzá nagy nehezen az ugráshoz, ha az
összes többi jelenet leforgatása után kerül rá sor, amikor már
biztonságosan dobozban van a teljes történet.
Végül a stáb kitelepült a hídra, Ron
Jones, a Bungee America szövetség veteránjának instrukciói alapján
preparálták a korlát megfelelő részeit, a folyómederben és a parton
biztonsági emberek várakoztak… és felkészült Lance Wesley
kaszkadőr, hogy mielőtt a színész a vízbe veti magát, saját ugrásával
kipróbálja, minden megfelelően biztonságos-e. Ám Jim Carrey
az utolsó pillanatban leállította a próbaugrást – és ez élete azon kevés
pillanatai közé tartozott, amikor nem viccelt. Ő ugrott először – és
persze vitt magával telefont, mert miután a folyó felszínére bukkant,
folytatódott a jelenet: az igenember, tovább beszélgetett
menyasszonyával. Valószínűleg, helyeselt…
|
|