|
|
A sikeres lovag
A sötét lovag meghódította a világot. És
neki köszönhetően Christopher Nolan filmrendező a filmipar
legnagyobb sztárja lett: az új trendet és divatot meghatározó guruként
tekintenek rá. Ahhoz képest, hogy csupán tíz évvel ezelőtt rendezte első
filmjét, amelynek összbevétele 40 ezer dollár volt, a mostani, 150
millión felüli bevétel, amely a nemzetközi jegyvásárlásokkal együtt már
a 200 milliót is meghaladta, mindenképpen gyors fejlődést mutat. Nolant
az is különlegessé teszi, hogy ehhez a káprázatos sikerhez még túlzott
kompromisszumokat sem kötött:
A sötét lovag (The Dark
Knight, hazai bemutató:
augusztus 7.) világa ugyanaz a meglepetésekkel
teli, sötét víziót tükrözi, mint a régi rendezései. Így aztán nincs
újságíró, aki most ne azt kérdezné a 38 éves mestertől: merre tovább? Mi
lehet a következő terv egy minden rekordot megdöntő, kritikai és
közönségsiker után?
– Tegnap felhívott egy producer –
válaszolta az egykori angol irodalom szakos –, és azt mondta, bármit
akarok csinálni legközelebb, megszerzi rá a pénzt. Ha esküvői videókat,
arra is. És el is gondolkodtatott. A sötét lovag
folytatására persze már igent mondtam, de addig is jó volna valami
kisebbel foglalkozni. Egy megaprodukciót csinálni fantasztikus móka, de
egy kisebb film legalább hamarabb megvan: és lazábban lehet venni az
egészet.
|
|