|
|
Vörös ZseniKém
Valószínűleg minden filmkészítő egyetért:
szakmája egyik legszebb része, hogy olyan helyekre is eljuthat, amit
másképp biztos soha nem látott volna.
Peter Segal, a
ZseniKém – Az ügynök haláli (Get
Smart, hazai bemutató:
augusztus 21.) rendezője élete egyik
legkülönlegesebb élményének a moszkvai Vörös téren tett látogatását
nevezi. Kémvígjátéka, a klasszikus kémfilmek paródiája, így főhősének, a szuperkétballábas szuperügynöknek (Steve Carrell) és
gyönyörű társnőjének (Anne Hathaway) természetesen el kell
jutnia Moszkva közepébe.
De a rendezőnek az előző nap volt az
igazán érdekes.
– A forgatás előtti éjszakát a Vörös téren
töltöttük, próbáltuk pontosan meghatározni, hova kellenek majd a
reflektorok – meséli az Ötven első randi, a Ki nevel
a végén vagy a Csupasz pisztoly 33 1/3 rendezője.
– Sok bajunk volt, nehezen ment az oroszországi munka, fáradtak voltunk,
de akkor azt mondtam a kollégáimnak: „álljunk meg egy percre, nézzünk
körül! Ezt nem éljük át még egyszer az életben.” Hajnali négy volt,
tökéletes csend, teljes néptelenség azon a hatalmas téren. Csodálatos
élmény! Csak mi tizenketten voltunk ott. Meg Lenin. De ő nem számít,
mert aludt.
|
|