|
|
A zsaruk keménysége
A rendőri munka apáról-fiúra száll New
Yorkban. Az igazi zsaru arról ismerszik meg, hogy a fia is egyenruhát
ölt. Vagy filmrendező lesz. Gavin O’Connor apja majd 30
éven át a New York-i közrendre vigyázott, fia pedig készített egy
thrillert a testületről.
A zsaruk becsülete (Pride and
Glory, hazai bemutató:
december 11.) szokatlanul erőszakosnak, keménynek
mutatja a rendőrök világát, melynek a korrupció, a zsarolás és a bosszú
legalább olyan természetes része, mint az igazság védelme. Az
író-rendező apja mikor a forgatókönyvet is elolvasta kellőképpen fel is
háborodott rajta. De a fia – jó rendezőhöz méltóan – tudta, mivel
nyugtathatja meg. Bemutatta egyik főszereplőjének, Edward Norton-nak.
– Szívesen beszélgettem Gavin apjával –
nyilatkozta a két Oscarra is jelölt színész. – Végül is, a filmben én
egy olyan zsarut játszom, akinek az övéhez hasonló a világa: kicsit
régimódi, kicsit szemellenzős, úgyhogy bőven tudtam lopni tőle
mozdulatokat meg hangsúlyokat. Ő meg szuper jól járt velem: biztos
sokkal türelmesebben hallgattam, mint Colin Farrell
hallgatta volna. És ő úgyis rossz zsarut játszik a filmben.
|
|