|
|
Utazás az új filmforradalom felé
Amikor a korabeli nézők meglátták az
Óz, a nagy varázsló első kockáit, szinte kivétel nélkül
felkiáltottak meglepetésükben: Hollywood akkoriban egy új technikai
csodával, a háromszínű Technicolorral kísérletezett. A szakértők szerint
a nézők elkápráztatásában 1939 óta a következő nagy áttörés a 3D
technika elterjedése és egyszerűsödése lesz: a kezdeti próbák és
döccenők után elkészült az első, teljes egészében digitális 3D
technikával forgatott nagyjátékfilm, az
Utazás a Föld középpontja
felé (Journey to the Center of the Earth, hazai bemutató:
szeptember 4.), de nyomában még ebben és a következő évben jó néhány új
3D-s bemutató érkezik. A 3 dimenziós technika nemsokára legalább olyan
alapvető feltétele lesz minden mozisikernek, mint a hang vagy a szín.
– Az Utazás a Föld középpontja felé-be
mindent belepakoltunk, amit csak lehetett – meséli Brendan Fraser,
a főszereplő. – Voltak olyan megbeszélések, hogy csak ültünk az asztal
körül, és azon törtük a fejünket, mi az, ami még szemberohanhat,
-repülhet, -ugorhat, -zuhanhat a nézővel: nem akartunk semmit kihagyni,
amitől ki lehet élvezni a harmadik dimenziót. Öt év múlva talán
szimplább ügy lesz egy 3D-s film – de mi most minden őrületet ki
akartunk próbálni.
|
|