|
|
Nem az agyonvágott Brigantyk megy a
mozikban
Nagyon szeret viccelni Quentin Tarantino.
Például nem hajlandó megmagyarázni, miért írta szándékosan helytelenül
legújabb filmje címét, ráadásul most kiderült, hogy nem vágta újra a
produkciót. Korábban ugyanis hetekig attól volt hangos a szaksajtó, hogy
a Brigantyk teljesen más változatban kerül a mozikba, mint amit a
májusi, cannes-i világpremieren láthatott a közönség. Arról szólt a
fáma, hogy egyrészt Tarantino akar új jeleneteket berakni, másokat meg
kivenni, másfelől a gyártó stúdió vezetője, Harvey Weinstein ragaszkodik
lényeges változtatásokhoz. Nos, ebből egy mukk sem volt igaz. „Pontosan
ugyanaz a film startolt a múlt héten, amelyet eredetileg elképzeltem –
mondja Tarantino. – Senki nem szólt bele, nem is kellett. Igazi rendezői
vágás, tíz évig érlelődött a koncepció, ezért úgy jó, ahogy van.”
Mivel a
Becstelen brigantyk
világ-összbevétele már a premier utáni első hétvégéjén majdnem behozta a
költségeit (70 millió dollár), be fog válni a Weinstein-fivérek
számítása: a film megmenti a csődtől cégüket. (Inglourious Basterds
– már a magyar mozikban!) |
|