|
|
Nem csonkolják a Farkasembert
Eldőlt, hogy a
Farkasemberből
nem vágják ki a keményebb jeleneteket, pedig ezzel a film szigorúbb
korhatáros kategóriába kerül: tizenhét éven aluliak csak szülői
felügyelet mellett tekinthetik meg. A gyártó Universal stúdió ezzel
vállalja, hogy veszít a kiskorú közönségből, viszont azt reméli, hogy
annál több felnőtt nézőt sikerül megnyerni a film számára. A
Farkasembert nagy várakozás előzi meg, ugyanis egy 1941-ben készült
klasszikus remake-je, maga a fő karakter pedig a mozitörténelem egyik
legnépszerűbb szörnye, ott van a helye Dracula és Frankenstein fia
oldalán.
A filmmel korábban adódtak problémák.
Többször is utóforgatásokra került sor, új rendezőt és két új vágót
kapott, s emiatt a novemberi bemutatót februárra kellett halasztani. A
Farkasember női főszereplője, Emily Blunt szerint azonban
ez csak jót tett a produkciónak. – Nem akarták elkapkodni, és különben
sem árt, ha egy ekkora film egyik kicsit tovább fő – mondja a színésznő.
A
Farkasembert az Oscar-díjas
Benicio del Toro alakítja, apját a szintén Oscar-díjas Anthony
Hopkins.
(The Wolf Man – hazai bemutató:
2010. február 11.) |
|