|
|
Gyerekszem Filmfesztivál
Filmkészítő gyerekek második magyarországi filmfesztiválja
A Gyerekszem Közhasznú Művészeti Egyesület 2009. május 22-24. között
másodszor is megrendezi a Gyerekszem Filmfesztivált.
A Merlinben megrendezésre kerülő fesztiválra - akárcsak két éve - idén
is 6-19 év közötti gyerekek jelentkezhettek és idén már külföldi
gyerekek is indulhattak a pályázaton.
A pályázatra kis híján 160 film érkezett. A versenybe kerülő alkotásokat
előzsűri választotta ki, s így végül a közel negyven cég által
felajánlott értékes ajándékokért 108 film és alkotójuk versenyezhet.
A versenybe jutott munkákat öttagú, filmes szakemberekből álló zsűri (Bollók
Csaba filmrendező, Czibolya Kálmán a Makói Videoműhely vezetője, Fülöp
József egyetemi docens, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Schwechtje Mihály
filmrendező szakos egyetemi hallgató, az előzsűri tagja és Incze Zsuzsa
a Csellengők című műsor producere és szerkesztője) fogja elbírálni.
Diákzsűri is értékeli a munkákat, valamint a helyszíni és az internetes
közönségszavazatok alapján is osztanak ki díjakat a szervezők.
A fesztivál három napja során az információs vetítéseken valamennyi
beküldött film látható lesz, a különböző társfesztiválok programjából is
láthatnak nyertes filmeket az érdeklődők és néhány klasszikus magyar
gyerekfilm is vetítésre kerül. Külön blokkban levetítésre kerülnek a
Hűvösvölgyi és a Szilágyi Erzsébet Gyermekotthonok filmkészítő
szakkörein elkészült filmek.
A Nemzeti Kulturális Alap, a Fővárosi Önkormányzat, a Filmjus és a
Felhőc Produkció, valamint a díjakat felajánló cégek támogatásával
megrendezett fesztiválon a filmvetítéseken kívül koncert, szakmai
konzultációk, animáció-filmes workshop, filmes kaszkadőr-,
pirotechnikai- jelmez- és sminkbemutató is színesíti a rendezvény
programkínálatát.
www.gyerekszemfilmfesztival.hu
|
|