|
|
EGY HÓNAP MÚLVA FRANCIA FILMNAPOK
Egy hónap múlva kezdődik az
Francia
Filmnapok. Az idei immár a tizenharmadik év, hogy a hagyományoknak
megfelelően április közepén – vidéken április 15-26., Budapesten pedig
április 16-19. között – a főváros mellett nyolc városban, Szegeden,
Pécsett, Debrecenben, Miskolcon, Győrött, Szolnokon, Egerben és
Kecskeméten a közönség premier előtt megnézheti a legfrissebb francia
filmtermés legjavát.
A Francia Filmnapok célja, hogy ízelítőt
adjon a későbbiekben, az év során, Magyarországon mozikba kerülő francia
filmekből, s azokat egy-egy vetítés erejéig premier előtt bemutassa a
közönségnek. A rendezvény mindig az alkotók – rendezők és színművészek -
személyes kíséretében mutatja be a legkülönbözőbb stílusú és műfajú
friss francia filmeket.
Az idei filmnapok
kínálatban szerepel A PROVANCE-I FŰSZERES című, bukolikus bájával
magával ragadó romantikus történet. AZ OSZTÁLY című dráma - mely tavaly
elnyerte az Arany Pálmát, és idén Oscar-díjra is jelölték - egy olyan
iskolában játszódik, ahol szinte minden diák különféle nemzetiségű és
hátrányos helyzetű családból jött. A KÜLVÁROSI MULATÓ című zenés film a
harmincas évek Párizsába viszi a nézőt, s különlegessége, hogy az
idősödő Pierre Richard is feltűnik benne, ezúttal komoly szerepben.
Az idei Filmnapokon
feltűnik majd a két „Depardieu-gyerek”: a nemrégiben elhunyt Guillaume
hajléktalant alakít egyik utolsó filmjében, a VERSAILLES című keserédes
történetben, Julie pedig a II. Világháborúban játszódó KÉMNŐK-ben
jelenik meg, melynek női főszereplője Sophie Marceau.
Dany Boon
írta és rendezte miden idők legfergetegesebb francia vígjátékát, az
ISTEN HOZOTT AZ ISTEN HÁTA MÖGÖTT!-et, melyben a nagy nevettető szerepel
is, Kristin Scott-Thomas Philippe Claudel megindító filmjében, az OLY
SOKÁIG SZERETTELEK-ben Juliette-et alakítja, aki 15 év börtön után talál
vissza családjához, végezetül a tavalyi siker után idén is lepereg majd
egy rövidfilm-összeállítás, köztük Jeanne Moreau egyik utolsó filmje is.
www.franciafilmnapok.hu
|
|