Család és munkahely: sok dolgozó nő számára komoly
ellentmondás, és túl nagy feladat e kettő
összehangolása,
Sarah Jessica Parker
azonban megküzd a feladattal. Hét héttel a
Szex és New York
második részének (Sex and the City 2, hazai
bemutató:
május 27.)
bemutatója előtt már igazán felpörögtek az
események: a legendás sorozat négy főszereplője
körül beindult a promóciós gépezet, és a színészekre
ez legalább akkora és annyi terhet ró, mint maga a
forgatás. A színésznő mégis minden reggel végigsétál
ugyanazokon a New York-i utcákon: fiát, a nyolcéves
James Wilkie-t viszi iskolába, miközben egy hasán
lógó kenguruban felváltva cipeli magával két
tízhónapos ikerlánya, Tabitha és Marion egyikét.
– A múlt ősszel az
egész család nagyon sokat segített nekem –
nyilatkozta a civilben is mindig szemkápráztatóan
divatos SJP. – Meglátogattak a forgatáson, és
megértették, hogy átmenetileg kevesebbet tudok velük
lenni. Most igyekszem bepótolni, amit
elmulasztottam, és minden hivatásos feladatot
megpróbálok összehangolni a családi élettel.
Szerintem, lehetséges.
IC Press