Mundruczó Kornél
Szelíd teremtés - A
Frankenstein-terv című filmje a cannes-i
filmfesztivál versenyprogramja után a Szarajevói
Filmfesztivál - Kelet-Európa mára legrangosabbá vált
filmes eseményének - egyik fődíját is elnyerte.
A 16. alkalommal
megrendezett, évek óta erős válogatásáról és komoly
szakmaiságáról híres Szarajevói Nemzetközi
Filmfesztiválon a díjat a Cristi Puiu román
filmrendező vezette tekintélyes nemzetközi zsűri
ítélte a sikeres magyar rendezőnek. A régió
legfontosabb filmes eseményének erényei mind a
közönség mind a szakma számára ígéretessé teszik a
fesztivált, mely a magas színvonalú alkotások
mellett fontos koprodukciós piacot is jelent, és
mint ilyen, egész Európában egyedülálló. A díj tehát
nemcsak méltó elismerést, de komoly áttörést is
jelenthet az alkotás további útjának szempontjából
is.
A
zsűri díját Mundruczónak Ágnes B., a fesztivál egyik
fővédnöke és designere ajánlotta fel és adta át, aki
a kezdetek óta patronálja a filmes eseményt. A
háború alatt induló kezdeményezés mára
premierfesztivállá nőtte ki magát, mégsem veszítette
el eredeti arculatát, továbbra is igazi filmbarát
helyszín maradt.
Mundruczó is nagy
megtiszteltetésnek nevezte a számára különösen
fontos fesztivál elismerését, a díj átvétele
alkalmával pedig külön köszönetet mondott, amiért a
zsűri figyelemre méltatott egy ennyire személyes
alkotást. Majd a közönséghez szólva hozzáfűzte:
"Ahogyan egy villámcsapás ébreszti fel Frankenstein
szörnyetegét, az Önök odaadó figyelme keltette
életre az én történetemet. Köszönet ezért."
Mary Shelley
Frankenstein című világhírű klasszikus gótikus
regénye nyomán a film a teremtő ember és teremtménye
története. A szeretet után sóvárgó mégis kitaszított
ember mítosza éled újra apa és fiú találkozásában.
A
Szelíd teremtés – A
Frankenstein terv című alkotást –
melynek egyik főszerepét a rendező, Mundruczó
Kornél alakítja –
szeptember 9-étől
láthatja a közönség a hazai mozikban.