Egyéni keresés

 

Ha ideges, ma is dadog Emily Blunt

 

2010.08.13.


Kislány korában dadogott Emily Blunt, és emiatt mindig nagyon haragudott magára. – Olyan volt, mintha egy kisördög lakott volna bennem, aki nem hagyja, hogy rendesen beszéljek – emlékszik vissza a színésznő. – A legjobban azt utáltam, hogy amikor már nagy nehezen eljutottam a mondat feléig, és sejteni lehetett, mit akarok mondani, valaki mindig befejezte helyettem. Nagy megkönnyebbülést jelentett ugyan, hogy nem kell tovább dadognom, ugyanakkor mindig megalázó érzés volt.

A színésznő ma már tud rendesen beszélni, de megmaradt az a félelme, hogy visszatér a dadogás. – A legjobban attól rettegek, hogy a nevemet nem tudom bemondani a telefonba, amikor be kell mutatkoznom – árulja el. – Ha nagyon ideges vagyok, ma is dadogok kicsit, de szerencsére már csak nagyon ritkán fordul elő.

Emily Bluntot legközelebb a Sorsügynökség című filmben láthatjuk Matt Damon oldalán. Balerinát alakít, akibe beleszeret a Damon által alakított feltörekvő politikus, ám titokzatos ügynökök meg akarják akadályozni, hogy kapcsolatuk kiteljesedhessen. A film Philip K. Dick novellájának motívumai alapján készült.

(The Adjustment Bureau – hazai bemutató: 2011. március)

UIP





2006. MoziNéző  Minden jog fenntartva!

 

Főoldal | Mozinéző | Hamarosan | Mozik | Filmek | Hírek | Nyereményjáték | Linkek | Kapcsolat