Lassanként világossá
válik Harry Potter nagy titka: hogy hol választják
ketté a filmesek a Halál ereklyéi első és második
részét. A kiszivárgott információk szerint a
Harry Potter és a Halál
ereklyéi I. része (Harry Potter and
the Deathly Hallows: Part I, hazai bemutató:
november) a regény
24. fejezetéig tart, odáig, amikor Voldemort
megszerzi a legfontosabb horcruxot: azt, amelynek
segítségével a halál fölé kerekedhet. Ezek szerint a
második rész jóval később kezdődik, mint arra a
rajongók számítottak, és szinte kizárólag a Roxfort
ostromára koncentrál majd.

De míg a rajongók a filmről találgatnak, a
főszereplőinek egészen más gondjai vannak. Daniel
Radcliffe végleg letette a varázspálcát, és a
nőkkel való könnyed csevegést tanulja. A 21 éves
színész nemrégiben szakított barátnőjével, Laura
O’Toole-lal, és a hároméves tartós kapcsolat
után, most újra az első randik nehézségeit nyögi.
–
Az ismerkedéssel eddig sosem kellett foglalkoznom –
nyilatkozta Daniel –, hisz az utóbbi években szinte
folyton dolgoztam, a barátnőim mindig a kolléganőim
voltak, akikkel már ismertük egymást, mire
eljutottunk az első randiig. Most meg beszélgetnem
kell, viccesnek látszanom, és meg kell próbálnom
megakadályozni, hogy kínos csöndek álljanak be.
IC Press