Egyéni keresés


 
 

Stone szereti a folytatásokat

 

2010.08.13.


Oliver Stone
makacs ember, és sokáig, semmilyen módon nem lehetett rávenni arra, hogy korábbi nagysikerű filmjei közül bármelyikhez folytatás készítsen. Azután az elmúlt évek pénzügyi válsága, és saját Dél-Amerikában és Kínában készített dokumentumfilmjei meggyőzték arról, hogy a Tőzsdecápák aktuális: így készült el végül a Tőzsdecápák – A pénz nem alszik (Wall Street: Money Never Sleeps, hazai bemutató: szeptember 30.), amelybe, a rendező hívó szavára az összes korábbi fontos szereplő készséggel visszatért. A Michael Douglas és Shia LaBeouf főszereplésével készült film pedig annyira jól sikerült, hogy hatására Stone hajlandó lenne feladni néhány régi elvét.

 – A Tőzsdecápák forgatása nagyon kellemes élmény volt – nyilatkozta a rendező. – Úgyhogy, most azon gondolkodom, milyen érdekes lenne visszatérni például A sebhelyesarcú-hoz.

A klasszikus gengszterfilmet Stone írta és Brian De Palma rendezte ’83-ban, a folytatást viszont megnehezítheti, hogy legendás befejező jelenetében a főhős (Al Pacino játszotta) meghal.

– Ez még nem volna baj. A második rész kedvéért kitalálhatunk neki egy gyereket – magyarázta Oliver Stone. – A Tőzsdecápák-ban is ajándékoztam Michael Douglas-nak egy lányt.

IC Press





2006. MoziNéző  Minden jog fenntartva!

 

Főoldal | Mozinéző | Hamarosan | Mozik | Filmek | Hírek | Nyereményjáték | Linkek | Kapcsolat