Mennyire
azonos a filmszerep a színésszel? A
Salt ügynök-ben
(Salt, hazai bemutató:
augusztus
12.)
Angelina Jolie
elképesztő fordulatszámon pörög: megállás nélkül,
teljes tempóban van akcióban – fáradhatatlannak,
ötletekből és erőből kifogyhatatlannak látszik.
És a valóságban: nagyjából ugyanilyen.
– Ha nyugalomra van szükségem, leülök a gyerekeim
közé a padlóra – nyilatkozta nemrégiben a 35 éves
színésznő. – Egy órán át színezgetünk, és azzal
kipihenem magam egy hétre. Azután rögtön rábeszélem
őket, hogy inkább menjük ki ugrálni a trambulinra.
Szerencsére olyan alkat vagyok, akinek nincs
szüksége csendes, visszavonult percekre: ilyesmire
úgysem volna lehetőségem.
Jolie a
Salt ügynök
vad üldözési és közelharcos jeleneteit is többnyire
kaszkadőr nélkül forgatta le, a munka után pedig hat
gyereke körébe tért haza pihenni. A forgatás után
szinte azonnal egy következő film,
The Tourist
(munkacím, várható hazai bemutató 2011. január)
következett, melyben
Johnny Depp
a partnere, majd belevetette magát a
Salt ügynök
promóciós turnéjába.
– Mindig hajnalban kelek, és azonnal nagyon éber
vagyok – meséli Jolie. – Telefonálás közben is
fel-alá járkálok, sosem ülök le. Otthon is élvezem
az örök káoszt.
IC Press