A mutánsok nem adják fel: az
X-Men
világ újra életre kel. A hónap végén munkához lát a
stáb, augusztus 31-én kezdődik a főmutánsok
fiatalkoráról szóló történet forgatása. Az első két
részt sikerre vivő
Bryan Singer
íróként és producerként működik közre, a rendezői
széket a kegyetlen angol humoráról ismert
Matthew Vaughn,
a
Ha/Ver
rendezője foglalja el.
A produkcióban közreműködők mind azt
nyilatkozták az utóbbi hetekben, hogy ez az X-Men
nem a korábbiak kamaszváltozata lesz; bár azokat a
szerepeket, amelyeket eddig olyan színésznagyságok
alakítottak, mint
Ian McKellen
és
Patrick Stewart,
most a fiatal angol film fenegyerekei,
Michael Fassbender
és
James McAvoy
formálják meg, az alkotók bíznak benne, hogy a jóval
később játszódó korábbi részek méltó folytatását
hozzák tető alá.
A rendező elképesztő
speciális effektusokat ígér, és sok horzsolást: azt
nyilatkozta, hogy ahol elkerülhető a számítógépes
technika, ott ő el is fogja kerülni, és csak azt
fogják utólag digitálisan a filmbe illeszteni, amit
muszáj. Egy sötétebb és komolyabb hangulat várható,
mint az eddigi X-Men kalandokban.
A történet a 60-as
években, Kennedy elnöksége alatt játszódik, amikor
két fiatalember – egy angol arisztokrata és egy a
koncentrációs tábort túlélt zsidó menekült –
találkozik, és összebarátkozik: belőlük lesz később
a két főellenség, Xavier professzor és Magneto –
körülöttük pedig számos különös, felfoghatatlan
képességű lény.
IC Press