Egy forgatás persze komoly
munka; a színészek és a stáb a sajtóbeszámolókban
többnyire a nehézségekről, a feladatokról és nagy
elszántságról számol be. De ez csak féligazság. Az
Igazából apa (bemutató:
március 18.)
stábja például nagyon jól szórakozott filmezés
közben. Mivel a Kamarás Iván, Kaszás Géza, Gryllus Dorka és
Polyák Lilla főszereplésével készült
vígjáték elejétől a végéig Kecskeméten játszódik, a
felvételek idejére a teljes filmes csapat
leköltözött a városba.
A színészek egy szállodában
laktak, így a közös munka egyúttal közös nyaralássá
vált.

Kaszás Géza
– aki nemcsak főszereplője, hanem producere is a
szerelmes komédiának – először arra kérte
színésztársait, hogy ha másnap kora reggel kezdődik
a forgatás, legalább az esti teniszmeccseket
hanyagolják. De amikor látta, hogy Gryllus
Dorka és Rudolf Péter egyik
különösen nehéz jelenete mennyire jól és könnyen
készül el a kettejük teniszderbijét követő napon,
már ő kért meg mindenkit, hogy a közös jelenteket
mindig előzze meg egy meccs. Amikor pedig a legtöbb
színészt igénybevevő verekedési részt kellett
felvenni, körmérkőzéses bajnokságot hirdetett
előtte. A kupát természetesen Kamarás Iván
nyerte – és a nagyjelenet másnap tökéletesen
sikerült.
IC Press