Óriási Eredet
A mozielőzetesek általában arra valók,
hogy a néző el tudja képzelni, miről szól majd a film. De
Christopher Nolan ritkán csinálja úgy a dolgokat, mint
mások. Új, Eredet (Inception, hazai bemutató:
július)
című rendezése az előzetes nyilvánosságra kerülése után legalább
olyan rejtélyes, mint előtte volt, és a cím csak még titokzatosabbá
teszi az egészet. Talán nagyléptékű, nemzetközi thrillerről van szó?
Vagy őrület és reménytelen szerelem története, s esetleg ez a mozitörténet első metafizikus bűnügye?
– Egyszerre mindegyik – feleli erre
Nolan, aki
A sötét lovag elsöprő sikere után Ian
Flemming, a Wachowski testvérek és Sigmund
Freud hatása alatt készült az új filmjére. – Gyerekkoromban
rengeteget néztem a Bond-filmeket, és imádtam a föld legkülönfélébb
tájain játszódó kémsztorikat: tulajdonképpen az Eredet-tel
most ezt fejlesztettük tovább. Csak éppen az utazás nálunk nemcsak
földrajzilag, hanem időben és a valóság rétegei között is értendő. A
mi filmünk legalább négydimenziós.
Bár a történet részleteiről az alkotók
még most sem szívesen nyilatkoznak, annyi valószínűleg látszik, hogy
nagyvállalatok az álmokba próbálnak behatolni bennük, a valóság és
az idő pedig ennek következtében teljesen összekuszálódik.
A Leonardo DiCaprio
főszereplésével készülő film stábja hat országban forgatott. A
rendező állítása szerint óriási film készült.