Matt
Damon
és Ben Affleck annyira összenőtt páros, hogy évekkel
ezelőtt még nyilvános vita tárgyát képezte, netán
nem melegek-e. A két sztár gimnazista kora óta jó
barát, együtt nyertek Oscart a Good Will Huntingért,
és a magánéletben is folyton együtt lógnak, immár
családostul. Nyaralni is mindig együtt mennek, ezért
lepődtek meg most a hawaii lesifotósok, hogy Matt
Damon egyedül szörfözik, miközben kis
családja a parton ücsörög egy méretes ernyő alatt –
Affleckék meg sehol. A magyarázat az, hogy Affleck
és felesége, Jennifer Garner is forgat éppen, ezért
maradtak magukra Damonék, akik mindenképpen
vakációzni akartak egy kicsit, mielőtt megérkezik a
negyedik gyerek.
Damon
egyébként végigutazta az elmúlt heteket, miután
befejezte Sorsügynökség című filmjét. Először
tiszteletét tett a produkció női főszereplője,
Emily Blunt olaszországi esküvőjén, aztán meg
sem állt Las Vegasig, ahol részt vett egy
jótékonysági pókerbajnokságon, amelyen a
szenvedélyes kártyás Ben Affleck akadályoztatása
miatt kivételesen nem indult.
(The Adjustment
Bureau – hazai bemutató: 2011. március)
UIP