A hivatalos definíció
szerint egy törp három alma magas. Aprajfalva lakói
hamarosan ellenőrizhetik alkotójuk,
Peyo
állítását, hiszen ellátogatnak a Nagy Almába, New
Yorkba: már készül az a félig komputer animációs,
félig élő szereplős 3D vígjáték, a
Hupikék törpikék 3D
(The Smurfs Movie, hazai bemutató 2011 nyara),
amelynek ők lesznek a hősei. A történet szerint
Ügyifogyi eltéved, és egy mesebeli átjárón keresztül
a valódi világ közepébe, a Central Parkba zuhan,
társai Törpapa vezetésével pedig segíteni próbálnak
neki, így szintén New Yorkban kötnek ki: sarkukban
természetesen Hókuszpókkal, akit
Hank Azaria
kelt életre. A rajzfilmsorozattól eltérően a
varázsló a filmben nem akarja megenni a törpöket.

– Ezen sokat gondolkodtunk, de végül
oda lyukadtunk ki, hogy nem a
Sweeney Todd
családi változatát akarjuk elkészíteni – magyarázza
Raja Gosnell,
rendező. – Most Hókuszpóknak csak a varázsereje
fenntartásához volna szüksége a törpökből áradó
mesés erőre.
A törpök a filmben olyanok lesznek,
mintha élnének, ígéri a rendező, aki
Scooby-Doo-t
is vászonra varázsolta már. Ártatlanok lesznek,
naivak és persze legfőképp nagyon viccesek és nagyon
hupikékek.
IC Press