Hajnali fél hatkor
pattan ki az ágyból Cate Blachett, mert
legkisebb, 22 hónapos kisfia, Ignatius ekkor kezd el
ordítani. – Jobb, mint a vekker! – mondja az
Oscar-díjas színésznő. A baba ellátása után Cate
reggelit készít férjének, Andrew Upton drámaírónak
és két nagyobb fiának, a nyolcéves Dashiellnek és az
ötéves Romannek, aztán elkíséri a srácokat az utca
végén található állami elemibe – vagyis úgy él, mint
bármelyik háziasszony a környéken, Sydney egyik
elővárosában. – A család az első, folyton a négy
pasi körül sürgök-forgok – meséli a színésznő. – Nem
volt mindig így. Korábban úgy választottam szerepet,
hogy megnéztem, ki a rendező, ma viszont az a
fontos, hogy ne ütközzön a családi programokkal.
A színésznő legutóbb
hetekig távol volt a családtól, mert Ridley Scott
rendező ragaszkodott ahhoz, hogy eredeti
helyszíneken, azaz Dél-Walesben forgassák a
Robin
Hoodot. Egy sok szabadidővel rendelkező
filmbarát egyébként utánaszámolt, hogy ez a
harmincötödik mozi, amely a sherwoodi betyár
történetét a gyöngyvászonra varázsolja. Az első még
1900-ban készült. A mostaniban Scott kedvenc
színésze, Russell Crowe nyilazza a rosszakat.
(Robin Hood – hazai bemutató:
2010. május
13.)
UIP