Percre pontosan 104 órán keresztül nézte a
rajzfilmeket Fölkl László a Csepel Plaza mozijában.
Az 52 éves gépkocsivezető 14 emberrel ült be a
Cinema Csepel egyik termébe március 4-én délután,
hogy megdöntsék a maratoni filmnézés
Guiness-rekordját. Az 1999-es magyar rekord megdőlt,
a világrekordhoz még 20 óra kellett volna.
Hétfőn éjjel 23 óra 26
perckor az utolsó versenyző is feladta az Animánia
Mozimaraton elnevezésű rekordkísérletet. A győztes,
Fölkl László budapesti gépkocsivezető 104 órán át
nézte a rajzfilmeket. A néhány perces Leo és Fred,
illetve Magyar Népmesék részeit is beleszámítva
csaknem 300 animációs alkotást nézett meg. Ezekből
harmincat DVD-ről vetítettek, a többit kópiáról.
Utóbbi annyit jelent, hogy László 86 kilométernyi
filmtekercset tekintett meg.
- Amikor jelentkeztem
az Animánia Mozimaratonra, a kollégák és a
családtagok megmosolyogtak. Legjobban az orvosi
papírt kiadó doktornő szórakozott – mondta Fölkl
László. – Azt gondoltam, hogy ez egy jó játék, és
kihívás is, ezért megpróbáltam. Igyekeztem az elején
minél kevesebb stimuláló szert fogyasztani, az első
energiaitalt péntek este ittam. A második nap
hajnala volt a legnehezebb. A sok fiatal már
csütörtök este ivott kávét vagy Red Bullt, én péntek
estig tiszta voltam, ezért tudtam akkor új
lendületet venni. Nagyon sokat vezettem az
éjszakában, ha rám jött a fáradt, narkós állapot,
akkor stresszoldó labdát és marokerősítőt
használtam. Gyakran lihegtem ilyen helyzetben,
amitől oxigéndúsabb lett a vérem, és megszűnt az
agyamban a fáradtságérzet. Ezekkel a praktikákkal
maradtam fenn 104 órát.
László 10 kávét és 6
energiaitalt ivott, és több alkalommal fekete teát
is. A családja, felesége, és két felnőtt fia is
meglátogatta őt. Az egyik középiskolai osztálytársa
egy közösségi oldalon értesült a mozimaratonról, és
rengeteg ismerőst, barátot odacsődített a moziba, ők
a rekordkísérlet végéig vele maradtak.
- Nem bírtam volna ki
a 124 órát, ami a világrekord megdöntését jelentette
volna, és már nagyon nehezen bírtam ébren maradni,
ezért úgy döntöttem, hogy befejezem – fogalmazott
László hétfőn éjjel. – Hazamegyek, tusolok, és aztán
egy jót alszom.
A 39 órás magyar
rekord – egyelőre nem hivatalosan – szombat
hajnalban megdőlt, a világrekordhoz még hiányzott
volna 20 óra. A szervezők örülnek, hogy mindenki
épen és egészségesen végigcsinálta a maratont, ezért
nem bánják, hogy amikor László elérkezettnek érezte,
abbahagyta a mozizást. László győzelmével egy
laptopot nyert, a második helyezett Molnár Gergely –
aki hétfőn 16 óra 57 perckor fejezte be a filmnézést
– egy videókamerával gazdagodott. Ezen kívül mind a
15 induló egy páros éves bérletet kap a Cinema
Csepel filmvetítéseire. A díjkiosztó ma 19 órakor
lesz a mozi előterében.
PR