Mi adta az ötletet, hogy megírja a BELSŐ KÖR történetét?

Amióta az eszemet tudom, az emberi kapcsolatokról készítek filmeket. Filmes szakemberként és filmbolondként inkább az a kihívás, hogy ezt a témát különböző műfajokban jelenítsem meg. A LE ROCHER D’ACAPULCÓban a keserű humor,  A FÉLELEM GYERMEKEIben (UN JEU

D’ENFANTS) a fantáziavilág, a JEAN-PHILIPPE-ben (JEAN-PHILIPPE) a komikum jutott főszerephez. A BELSŐ KÖRben ugyanezt a tematikát a thriller műfajába szerettem volna ágyazni. Egy kötelező kűrt szabtam magamra: a végletekig kiéleződik a konfliktus apa és fia között, mivel a fiatalember fel akar szabadulni apja gyámsága alól; s a tét hatalmas.

Hogy miért éppen thriller?

Ebben a műfajban az érzelmek gát nélkül, szélsőségesen fejeződhetnek ki. Az ember ritkán szakít a családjával derűsen. Csak az én történetemben nem ajtócsapkodást, hanem fegyverropogást hallani. A filmben nem pecáznak, nem sétálgatnak az erdőben, nem ülnek közös asztalnál – ezek a jelenetek mind dialógusra épülnek, ilyenkor tudatosul a figurákban az életük. Nálam egy betörés során jut el apa és fia odáig, hogy pontot tegyen megromlott kapcsolatára. Ahogy más filmjeimben is, kifejezetten kerülöm a részrehajlást, az ítélkezést a figurák felett, a moralizálást. Jean Renoir mondogatta: „Mindenkinek megvannak a maga érvei.” Az én dolgom az, hogy ezeket megmutassam.

A cselekmény egy örmény családban játszódik. Miért?

Számomra izgalmas volt, hogy ezt a történetet egy olyan közösségbe helyezzem, melyet egyáltalán nem ismerek. Rendezőként épp ezért kihívást jelentett. Ez egy zárt világ, önmagára utalt, nem nyit a külvilágra, hogy ezáltal is jobban megvédhesse magát. Jómagam olasz diaszpórában élő ősöktől származom, akik a háború után érkeztek ide, és összetartó, jól strukturált közösséggé kovácsolódtak össze. A BELSŐ KÖR hátteréül éppúgy választhattam volna egy kínai közösséget. Dramaturgiai szempontból azonban izgalmasabbnak ítéltem, ha a központi cselekmény egy ennél jóval kevésbé ismert, jóval titokzatosabb világban zajlik.

Nem fél attól, hogy megbélyegzik?

Tudtommal Franciaországban sosem mutogattak ujjal az örményekre! A filmben szereplő figurák semmi esetre sem tipikus elemei egy közösségnek, és a film sem realista, nem dokumentumfilmnek készült. Kiemelném, hogy számomra egyszerűen egy narratív eszközről van szó. A forgatókönyv nagy része egyébként azt mutatja be, hogyan használja fel Jean Reno, a „gengszterbanda feje” népe tragikus múltját arra, hogy másokat manipuláljon, majd hogy megszilárdítsa a hatalmát, és uralkodjon mások, elsősorban saját fia felett, aki viszont el akarja hagyni a klánt. 

Mégis, a film drámai archív történelmi felvételekkel kezdődik, melyek arra szolgálnak, hogy a néző jobban értse az alapszituációt: az örmény fajirtást és a Malakian családot… Ha figyelmesen hallgatják a narrátor szövegét, világosan kiderül, hogy Milo maga választotta a bűnöző életmódot, ellentétben honfitársai legtöbbjével, akik be akartak illeszkedni a francia társadalomba. Ahogy minden emberi közösségnek, a BELSŐ KÖRnek is megvannak a maga fekete bárányai. A Jean Reno által alakított figura félreérthetetlenül bűnöző alkat, aki hol erőszakkal, hol megfélemlítéssel, hol érzelmi zsarolással éri el a célját. Ebben az értelemben az előbb említett prológus Milo Malakian szubjektív, korcsosult történelemszemléletét szajkózza. Bármilyen elítélhető is a figura, következetesen önmagát adja.

Hogyan illesztette be az akciójeleneteket a történetbe?

Az akciójelenetek arra szolgálnak, hogy megismerjünk általuk egy-egy személyiséget, illetve annak változását. A film nyitójelenete, a kocsilopás során egyértelművé válik, hogy Anton, Milo Malakian fia inkább az eszére és a „mesterségbeli” tudására hagyatkozik, semmint az erőszakra. A villa kirablása belehajszolja ugyan Antont apja könyörtelen világába, de egyben azt segít felismerni, hogy ez a világ távol áll az övétől. Milónak az őt üldöző rendőrrel szembeni agressziója leleplezi egy önfegyelmezett ember – aki addig megszállottan uralkodott az érzelmei fölött, elnyomta őket – gyenge pontjait. A repülőgép elleni roham pedig egy cselekménydús epilógusként fogható fel, mely a tragédia minden elemét hordozza, s nem meglepő a végkifejlet.     

Rendezőként mi volt a legfontosabb mondanivalója a BELSŐ KÖRrel?

Egy közönségfilmet akartam forgatni, amelybe megpróbáltam a mozi iránti sokszínű szeretetemet belecsempészni; szembemenni azzal az elvárással, amit a közönség egy „zsánerfilmtől” remél; megragadni a figyelmüket egy egyetemes, őket esetleg mégis közelről érintő tétekkel és tanulságokkal rendelkező történettel.