Vancsó Zoltán fotográfus elkészítette a világ első, egész estés, moziban vetített fotófilmjét. Ez a szöveg és történet nélküli, kizárólag fotókból és a hozzájuk komponált zenéből álló meditatív alkotás belső utazásra invitálja a nézőket. A tíz epizód alatt a városból autón kimenekülve, misztikus fények és fák között, több évszakon keresztül bolyongva, Vancsó Zoltán képekké varázsolja az erdő láthatatlan lelkét. A sorozatot nézve végül eljutunk az ürességig, a belső harmónia világába, ahol az elmének már nincsen hatalma felettünk. A fotófilm egyik erénye, hogy képes kikapcsolni az elmét, ezáltal teljesen új, a megszokottól eltérő módon nyújt élményt. A magyar, osztrák, román és szlovén helyszíneken készült impresszionista festményeket idéző fotográfiák egy sajátos bemozdulós technika eredményei.

Vancsó Zoltán a hazai fotográfiai élet kiemelkedő alakja, számos díj és elismerés birtokosa. (André Kertész, Balogh Rudolf, Pécsi József stb.) 2005-ben készül el Sóhajtenger – Kuba címmel első slide show-ja, amely a fotográfia történetében először a hazai filmforgalmazásba is bekerül: nagy sikerrel vetítik a mozikban Wim Wenders: Kívül tágasabb című filmje előtt hat perces alkotását. 2010-ben az EISA Maestro Fotópályázaton elért első helyezésének köszönhetően a Fotó-Videó Magazin az Év fotósa címet ítéli oda neki. 2011-ben az on-demand könyvkiadás vezetőjének, a Blurb-nek nemzetközi fotókönyv pályázatán (Photography Book Now 2011) két díjat is elnyer, egy szakmai és egy közönségdíjat. Vancsó céltudatosan és igényesen tárja műveit időről időre a közönség elé; 1995 és 2012 között 36 önálló és 20 csoportos kiállítása volt neves magyar és külföldi galériákban. 2002-től 2012-ig 13 önálló fotóalbuma jelent meg.

Az Álomvölgy filmzenéje Tius és Vancsó Zoltán közös alkotása, Tius eredeti zenéjének felhasználásá-val. A magyar zenei élet rendhagyó alakja Tius: sötéten gyönyörű kompozíciói könnyen felismerhetők. A megvalósításban szerzőként, hangszerelőként és előadóként is közreműködött. A fotófilm kép és hang elválaszthatatlan egysége, és ebben rejlik az ereje. Az Álomvölgy nem más, mint egy zenével kísért fotókiállítás a mozivásznon.

A fotófilm weboldala: www.alomvolgy.info

(Egy fotókiállítás a mozivásznon)

magyar, kísérleti fotófilm

Koncepció, fotó, vágás: Vancsó Zoltán

Zene: Tius és Vancsó Zoltán

Producer: Vancsó Zoltán

Nemzetközi cím: Landslides – Exploring the Void

Hossz: 68 perc

Hang: DTS, Dolby Digital

Vetítési mód: Blu-ray

Országos bemutató: 2012. szeptember 20.

Gyártó és forgalmazó: photovancso

Korhatár nélkül megtekinthető