Kevés olyan folytatás van, aminek hallatára ennyire repesett volna mozinézők apraja és nagyja. A Bazi nagy görög lagzi mindenki szívében kedves emlék, aki csak látta, mert műfaján belül is sikerült valami újat alkotnia és kissé gúnyos humorával megnyernie a nézőközönség tetszését. 14 év után pedig végre megszületett a várva várt folytatás. Ha már ennyit kellett várnunk, nagyon reméljük, hogy nem okoz csalódást a rajongóknak, mert sajnos az első rész igen magasra tette a mércét, amit nehéz lesz újra hozni, esetleg felülmúlni. Nézzük, hogy sikerült a készítőknek.

bazi_nagy_goroglagzi_2-2

Bazi nagy görög lagzi 2.

A történet főleg két szálon fut, mert Tula lánya felnőtt és bőven benne van a kamaszkorban, amiről tudjuk, hogy nagy problémákat jelent. A másik szál pedig egy újabb görög esküvő, hiszen a címét nem szabad meghazudtolnia a filmnek, de a boldog pár személye egyelőre maradjon csak titok.

A készítők ezúttal a hangsúlyt főleg a családra helyezik. Sokszor ez a humor főforrása, de a folytatásban háttérbe szorul a romantika az első részhez képest. Lehet, hogy valakinek kevésbé fog ezért tetszeni, hiszen az első rész központi témája a bimbózó szerelem és a házasságkötés, de szerintem ez így van jól. Egy nőnek, aki egyszerre gyermek, feleség és anya kevés ideje jut már arra, hogy az élet és a szerelem ábrándjain töprengve tengesse napjait, mint leánykorában. Vége annak a korszaknak és ezzel az első film végére Tula személyisége is megváltozott.  Ezt akár tetszik, akár nem el kell fogadni, és ha belegondolunk, a változás nem feltétlenül rossz dolog. A könnyed humor és a kissé egyszerű, de imádnivaló karakterek magukkal ragadják a nézőket, így semmi ok az aggodalomra, mert a mi jól ismert nem túl kicsi és nagyon görög családunk maradt a régiben, ahogy megszerettük őket.

bazi_nagy_goroglagzi_2-5

Bazi nagy görög lagzi 2.

John Corbett az idő vasfogát kiállva még mindig szívdöglesztően jóképű férfi, ami csak még jobban feldobja a mozi élményt, legalábbis női szemszögből. Gyengébb idegzetűeknek ajánlott egy százas papírzsepi, mert kevés az érzelmes rész a filmben, de azok olyan hatásosra sikerültek, hogy mindenki jobban jár, ha felkészülünk az ilyen pillanatokra.

Csodás kis vígjáték és egyáltalán nem fog csalódást okozni senkinek, ezért nyugodtan ajánlanám családi filmnek is, mert a fő üzenete mégis csak az, hogy a család mindennél fontosabb.