|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Batman és Superman
visszatér
A Waner Bros.-nál már a
folytatásokra készülnek. A stúdió gőzerővel dolgozik a Batman: kezdődik!
és a Superman visszatér (Superman Returns, hazai bemutató: július 13.)
második részén.
A folytatásokat mindkét esetben az
eredeti rendező: Christopher Nolan és Bryan Singer készíti, a
főszereplők, Christian Bale és Brandon Ruth is visszatérnek. Az új
Batmant a rendező testvére, Jonah Nolan írja majd. A premier
időpontjának kijelölése még várat magára (hiszen még az első Supermant
sem mutatták be), de valamikor 2008-ban illetve ’09-ben kerül majd sor
rájuk. A Superman új első részének előkészítése majd egy évtizedig
tartott, a filmről, a
Superman visszatér-ről pedig már most azt
mondogatják a szakmabeliek, hogy Hollywood történetének legdrágább
filmje lesz; bár az Ausztrál forgatás segítségével sokat spóroltak a
gyártók, a film költségvetése mégis valahol 185-200 millió dollár körül
lehet. A Warner Bros. vezetése azonban biztos a sikerben: Superman 20 év
szünet után tér vissza a mozikba, és hatalmas várakozás előzi meg
premierjét.
forrás:
Intercom |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
A
Motel és a hazafiak
A
Motel (Hostel, hazai
bemutató: március 23.) alkotója bajban van. Quentin Tarantino
felfedezettje, az utóbbi évek legkülönösebb, legvéresebb filmjének
alkotója először Izland elnökétől és kultuszminiszterétől volt kénytelen
bocsánatot kérni...
...mert a film egyik szereplője, egy
izlandi, azt a hatást keltette, mintha a szép szigetország minden lakója
szexmániás, őrült alkoholista volna. Ott meg is bocsátottak neki, sőt,
őt és Quentin Tarantinó-t vikinggé is avatták. Szlovákiában viszont már
kevésbé megbocsátóak a mozirajongók. A teljes egészében Prágában
forgatott horrortörténet Pozsony környékén játszódik, és tény, ami tény:
igen veszélyes vidéknek mutatja az országot. A Szlovák Állami
Turistairoda csupán szlovákiai látogatásra hívta meg az alkotókat, hogy
bebizonyítsa nekik, mekkorát tévednek; a pozsonyi parlamentben azonban
már interpelláltak is az ügyben, és a pozsonyi városi önkormányzat pedig
tiltakozó levelet küldött a Motel-t gyártó stúdiónak. -- Nincs mit
tennem, szembe kell néznem a szlovákokkal – nyilatkozta Eli Roth,
rendező, aki elnézést kért mindenkitől, akit megbántott volna. Most
ígéri, a film bemutatója táján Közép-Európába utazik, még ha a
feldühödött hazafiak meg is nyúzzák érte – ahogy a filmjéből tanulták.
forrás:
Intercom |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|

Csajozós és tökös
A
Csajozós film (Date
Movie hazai bemutató: március 16.) egyszerre gúnyol ki minden romantikus
filmet és bánik el csak úgy mellékesen néhány divatos akciómozival és
vígjátékkal is. Amikor a Tök alsó-ra kerít sort, könnyű dolga van: Eddie
Griffin ugyanis mindkét filmben szerepel.
Az
egyikben Rob Schneider legjobb barátját, a másikban a házasodni készülő
lány fekete bőrű görög-japán-zsidó apját alakítja. Paródiának pedig elég
annyi, hogy – igaz, egészen más környezetben – megismétli egy Tök
alsó-beli poénját. A népszerű komikus azonban nem elégszik meg a
vígjátékok halmozásával. Közben legnagyobb álma valóra váltására készül:
szeretne filmet készíteni Sammy Davis Jr. életéről. -- Életemben
mindenből poént csináltam – nyilatkozta Griffin --, és nem tervezem,
hogy megváltozzam; de a Sammy Davis-filmért tudnék egészen más lenni. Ez
a legnagyobb álmom. Na, meg az, hogy legyen második része a Csajozós
film-nek.
forrás:
Intercom |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Gagyi mami biztosan visszatér
Egy humoristának legyenek
őrült ötletei. Semmi kétség, Martin Lawrence nagyon jó humorista, mert
elég vad ötletei vannak. A legújabb az, hogy Gagyi mami-ja legközelebb a
Pókemberrel együtt térjen vissza a vászonra.
-- A
Gagyi mami 2.
(Big Momma’s House 2, hazai bemutató: március 2.)
bemutatója után rögtön megkerestek a producerek, hogy csináljuk meg a
harmadik részt – meséli Lawrence. – Én meg egyrészt imádom a figurát,
másrészt nem szeretném még egyszer pont ugyanezt a műsort lenyomni.
Szóval, mostanában azon töröm a fejem, hogy lehetne különlegessé tenni a
3. részt. És már el is képzeltem, ahogy a Pókember 3.-ban felbukkan
Gagyi mami. Persze a jók oldalán lenne, segítene valamit a póknak, és
szerezne néhány vicces percet a nézőknek. Nem mászna falra, nem repülne
az nem az ő stílusa: de akik ismerik, tudják: azért őt sem kell félteni,
ha jön egy zöld manó.
forrás:
Intercom |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|