|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|

Colin a csőben
Szó szerint az életét féltette Colin Farrell, akit nagyon csúnyán csőbe
húztak a hétvégén. Mivel az ír színész legújabb filmjében, a Miami Vice-ban kábítószer ellenes ügynököt alakít, nem volt eléggé résen,
amikor a szerephez való felkészüléshez végzett kutatásai során floridai
rendőrtisztek azzal az indítvánnyal keresték fel, hogy van-e kedve részt
venni egy valódi rajtaütésben. Csakhogy az „akció” mögött a készülő film
rendezője, Michael Mann állt, aki Colin tudta nélkül mindent kamerára
vett, azt is, ahogy a sztárra fegyvert szegeznek. A rendőrök szerint
civil ruhás ügynökök kolumbiai drogdílerektől készültek megvenni vagy 40
kiló kokaint, és mivel a rendőrtisztek szerint már volt dolguk
ugyanezekkel a dílerekkel, akik jobbára veszélytelenek és csak a pénzt
akarják, Colin – saját beismerése szerint főleg hiúsága miatt –
beleegyezett, hogy részt vegyen az akcióban. „Velük mentem és azt
hittem, az egész igazi, aztán amikor a pisztoly előkerült, rögtön a
földön voltam. Amikor visszanéztük a felvételt, tök komolyan meg tudtam
mondani, melyik volt a pillanat, amikor felfordult a gyomrom - aztán
elszívtam úgy 17 cigarettát 20 perc alatt. Rám szálltak, és jól el is
kaptak!” (Miami Vice - hazai bemutató: 2006. augusztus 24.)
forrás: UIP Dunafilm
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Jack Black harcra kész
Talán új filmjéből merítette hirtelen jött harciasságát a nem éppen
sportos alkatú komikus, de Jack Black-nek (Rocksuli, King Kong) volt
bátorsága szabályos birkózásra kihívni az akciósztár Steven Seagalt.
Ugyan Black a Nacho Libre című komédiában egy kolostor szakácsából lett
pankrátort alakít, a forgatás előtt vett néhány lecke, amelyek során
leginkább a megfelelő esésre koncentráltak, aligha lenne elég az aikido
bajnok Seagal legyőzésére. Black önbizalma mégis figyelemre méltó:
„Legyőznék bárkit, akármilyen erős, szóval Steven Seagal ideális
ellenfél lenne a röhejes indián szerelésével és lófarkával!” Reméljük a
rossz filmjei mellett buddhista vallásáról is ismert Seagal
önmérsékletet gyakorol, és csak akkor üt, ha nagyon-nagyon muszáj. (Nacho
Libre - hazai bemutató: 2006. október)
forrás: UIP Dunafilm |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Cate újra Erzsébet lesz
Meglepően hosszú szünet után és a műfajban is szokatlan módon folytatása
készül Shekhar Kapur sokszoros díjnyertes történelmi drámájának, az
Elizabeth-nek. A többek között egy Oscar-díjat is begyűjtő 1998-as
kosztümös film “második részét” már forgatják, Golden Age címmel, a
főszereplő természetesen ismét Cate Blanchett lesz. A történet a szűz
királynő életének egyik legizgalmasabb szakaszát tárja fel, nevezetesen
a kalandor Sir Walter Raleigh-vel folytatott titkos viszonyát. Az író,
költő, udvaronc, továbbá felfedező Raleigh szerepében Clive Owen-t
láthatjuk. (Golden Age - hazai bemutató: 2007. január
forrás: UIP Dunafilm |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|