|
|
Immár harmadik alkalommal, idén augusztus 31., csütörtök és szeptember
3., vasárnap között ünnepelhetjük A Mozit. A mára hagyományossá vált
Moziünnep elsődleges célja, hogy felhívja a figyelmet arra, a mozizás
sokkal több, mint csak egy film megtekintése. 2006-ban 44 település, 74
mozi és 285 vetítővászon vesz részt az országos rendezvénysorozaton.
Négy nap alatt több mint 200 filmet láthatnak az érdeklődők az ország
egész területén.
A korábbi évektől eltérően nem lesz szükség az első teljes árú mozijegy
megvásárlására: ebben a négy napban minden mozijegyet, maximum 350 Ft-os
jegyáron vásárolhatnak majd meg a nézők. Lesz viszont idén is füzet,
mellyel értékes nyereményakción vehet részt annak tulajdonosa! Minden
augusztus 24. és szeptember 3. között megvásárolt mozijegyhez jár egy,
melyet a közönség a jeggyel együtt a jegypénztárostól vehet át.
A
Francia Filmnapokat is szervező Upperstudio először 2004-ben döntött
úgy, hogy a sikeres franciaországi tapasztalatokat követve
Magyarországon is meghonosítja a Moziünnep hagyományát. Mindkét megelőző
évben a Moziünnep négy napja alatt több mint 300 000 néző váltott
jegyet, amely háromszorosa egy szokásos, teljes heti látogatottságnak.
Az elmúlt évek során készített felmérések azt mutatják, hogy a Moziünnep
látogatóinak felét a 16-25 éves korosztály teszi ki, míg a 11-15 évesek
adják a látogatók 17%-át, s a 26-30 évesek közül kerül ki a mozizók
14%-a. A nők 55, a férfiak 45%-ban képviselik magukat a Moziünnepen. A
látogatók fele barátokkal érkezik, negyede a kedvesével s
hozzávetőlegesen 12% a családtagjaival. A látogatók 43%-a rendszeresen
mozizik, ám a Moziünnep nézőinek 33%-a ritkábban mint havonta jár
moziba. Ez a tény mindenképpen azt bizonyítja, hogy a Moziünnep az
elmúlt két évben elérte a célját, képes volt szélesíteni a mozibajárók
körét.
Az alacsony jegyárnak köszönhetően a Moziünnep négy napja alatt a
látogatók 30%-a két film megtekintését tervezi, 21%-uk hármat.
Idén hat film nyit a Moziünnepen: a Vadászpilóták című akciófilm, Nemes
Gyula alkotása, az Egyetleneim című vígjáték egy mániákusan társat
kereső fiúról, a Mrs. Henderson megmutatja Judi Dench és Bob Hoskins
főszereplésével, a John Turturro rendezte Románc és cigaretta musical-vígjáték James Gandolfinivel, Susan Sarandonnal, Kate Winslettel
és Steve Buscemivel, az egyik legismertebb középkori szerelmespár,
Trisztán + Izolda története s az Aaltra című finn tragikomédia, melyben
Aki Kaurismäki szereplőként tűnik fel. Idén két premier előtti film is
szerepel a Moziünnep programján: Penélope Cruz főszereplésével Pedro
Almodóvar legújabb filmje, a Volver, valamint a Kellemetlen igazság című
dokumentumfilm, melyben Al Gore a globális felmelegedés veszélyeire
hívja fel a figyelmet.
A filmek közül kettő, a Távkapcs és a Miami Vice azonban sajnos nem
része az idei Moziünnepnek, így azokat az alkotásokat csak teljes
jegyáron tekinthetik majd meg az érdeklődők. A korábban bemutatott
filmek közül nagy visszatérők a Túl a sövényen, a
Karib-tenger kalózai
2, a Tigris a hóban, a Superman visszatér és az
Underworld: Evolúció.
Az idei Moziünnep különösen nagy hangsúlyt helyez a magyar
filmalkotásokra, ezért számos közönségtalálkozó színesíti majd az Ünnep
programját. Az érdeklődők találkozhatnak majd az Egyetleneim, a
Taxidermia, a Magyar szépség és az Üvegtigris I-II rendezőjével.
A filmeken és beszélgetéseken túl zenei programokat kínál még a
Moziünnep. Bizonyos filmeket neves kritikusok, színészek rövid
bevezetőjével, „Felkomf”-jával tekinthet meg a közönség: Réz András a
Mrs. Henderson bemutatját méltatja majd, míg Beleznay Endre a Túl a
sövényen-hez és a Karib-tenger kalózai 2-höz csinál kedvet.
Természetesen az idén is előfordul, hogy egy-egy vetítésen magyar
sztárok lépnek a jegyszedők helyére: ott lesz a Barátok közt Tildája,
Szabó Erika és Zsófi, azaz Kiss Ramóna, Gönczi Gábor és Barabás Éva a
Fókuszból, a sport világából Béres Alexandra és Koko, a zenei életből
pedig az Animal Cannibals tagjai.
További részletek a Moziünnep filmjeiről és meglepetéseiről a
www.moziunnep.hu oldalon találhatóak.
Menjünk a moziba be!
|
|