|
|
Idén is lesz
MOZIÜNNEP!
Immár negyedik alkalommal, idén is lesz Moziünnep, mikor is Magyarország
86 mozija tárt kapukkal várja mindazokat, akik szerint filmek nélkül
egyszerűen elképzelhetetlen az élet. Négy nap alatt több mint 200 filmet
láthatnak az érdeklődők, több mint 289 vászonra vetítve, az ország egész
területén, rendkívül alacsony jegyáron. A tavalyi év sikerén
felbuzdulva, idén is a nyár végén, augusztus 30., csütörtök és
szeptember 2., vasárnap között ünnepelhetjük majd A Mozit.
Nemcsak a vízparton töltött idő, vagy az utazás miatt elmulasztott nagy
filmeket pótolhatja majd be a néző, de számos premier előtti bemutatóban
és különleges meglepetésben is része lesz. Olyan filmek kerülnek vissza
a vászonra, mint a
Fedőneve: Pipő című családi mozi, a Suskind
nagysikerű regényéből készült
Parfüm, az akciódús
Taxi 4 vagy a számos
díjat nyert
Bábel és a
Királynő.
Idén hét premier film kerül a Moziünneppel egy időben a mozikba: Az
Igen, akarom? egy francia romantikus vígjáték Alain Chabat és Charlotte
Gainsbourg-ral a főszerepben. A szintén francia vígjátékban, a
Zűrös
párosban Christian Clavier és Daniel Auteuil Párizsból Londonba utaznak,
hogy egy felettébb veszélyes akció végére járjanak. Majd 28 héttel
később egy halálos vírus szedi áldozatait Londonban.
A
Hajlakk-ban
Nicole Blonsky, John Travolta, Christopher Walken és Michelle Pfeiffer
ropják, hisz dúl a rock and roll és a tupírláz a hatvanas évek eleji
Amerikában.
Jarman egyik leghíresebb filmje, a Caravaggio a reneszánsz művész
kalandos életéről szól, aki halálos ágyán gondolatban végigjárja
kalandos élete különböző állomásait. A Kisfiam című lélektani dráma a
San Sebastian-i Filmfesztivál Fődíjával és a Legjobb Női Főszereplő
Díjával (Marie Kremer) büszkélkedhet. A Láthatatlan-ban Nicket félholtra
verik a srácok, aki eztán szellemként bolyong, és versenyeznie kell az
idővel: ha a nyomozók időben megtalálnák a halál szélén lévő testét az
erdőben, még visszatérhet az élők világába.
Premier előtt lesz majd látható Terry Gilliam új filmje, a
Tideland, a
Waitress című romantikus vígjáték és a
Tini nindzsa teknőcök. Bohumil
Hrabal keserédes regénye, az Őfelsége pincére voltam Jiri Menzel
rendezésében kerül a mozikba. A Moziünnep alatt három magyar film is
bemutatkozik: Kamondi Zoltán új filmje, a Dolina, Tarr Bélától A londoni
férfi, valamint Tóth Tamás filmje, a Farkas.
A hagyományoknak megfelelően a vetítéseken túl idén is
közönségtalálkozók, „Felkonf”-ok és sztár-jegyszedők és számos egyéb
meglepetés színesíti majd a programot.
A Moziünnep látogatottsága az elmúlt években folyamatos növekedést
mutatott. 2006-ban a rendezvénysorozat négy napja alatt 421.306 mozijegy
kelt el, 40%-kal több mint az azt megelőző évben. Ez több mint
háromszorosa egy szokásos, teljes heti látogatottságnak.
További részletek a Moziünnep filmjeiről és meglepetéseiről júliusban a
www.moziunnep.hu oldalon találhatóak.
Menjünk a moziba be!
www.moziunnep.hu |
|