|
|
 |
Csupó a fellegekben
jár
A többszörös Emmy-díjas rendező és producer, Csupó Gábor szülőföldjén
tett egy hetes látogatása után visszarepült Los Angelesbe, hogy
folytassa szorgos hétköznapjait. Az alkotó legújabb filmjének, a
Híd Terabithia földjére c. kalandnak
népszerűsítése céljából jött Magyarországra. Sajtótájékoztatót tartott,
interjúkat adott és megnyitotta filmjének premierjét, amelyen
családjával együtt vett részt. „Nagyon csodálkoztam azon, hogy az
amerikai premierrel szinte egy időben jött a
Híd Terabithia földjére a magyar
mozikba. Tudomásom szerint ez igen ritka, a filmek általában 2-3 hónapos
csúszással indulnak el Európába” – mondta Csupó. Ezt az alkotást az
USA-ban már az első hétvégén hatalmas számú közönség nézte meg, annyian,
hogy 3 nap alatt behozta a gyártás költségét. „Sok pozitív visszhangot
hallottam már, de persze az külön izgalom számomra, hogy hazámban,
Magyarországon mennyire kedvelik majd meg a filmet. Én mindenesetre
nagyon élveztem, hogy a magyar szinkronos verziót is láthattam.” A
világhírű animációs mesternek itthoni tartózkodása során sok pihenésre
nem volt ideje, régi barátai és a médiaszakma képviselői igényt
tartottak szinte minden percére. Kiderült, Gábor szakmai sikerei
ellenére megmaradt annak a szerény embernek, aki pannóniás
fázisrajzolóként, 30 évvel ezelőtt egy zsákkal a hátán elszökött
hazájából. „Honvágyam persze van és szerintem mindig is lesz!
Akárhányszor hazajövök, elérzékenyülök, de ma már minden a filmgyártás
fellegvárába köt, ott kell helyt állnom.” Csupó azzal a mondással
búcsúzott hazánktól, amely évekig kint állt Los Angeles-i irodájának
ajtaján: „Nem elég, ha magyar vagy, tehetségesnek is kell lenned!”.
SPI |
|