Lady Gaga több alkalommal lépett már fel az Oscar-gála színpadán, a 87. Oscar gálán 2015-ben és a 88. Oscar gálán 2016-ban. 2015-ben a Muzsika hangja c. film előtt tisztelgett előadásával, amely emlékezetes és megható pillanattal végződött. A Muzsika hangjának egykori főszereplője, az akkor 79 éves Julie Andrews köszönetképpen átölelte az énekesnőt.

Lady Gaga mindkét alkalommal hófehér ruhakölteményben érkezett az estre, de idén szakított ezzel a hagyománnyal és fekete ruhában lépett a színpadra. Talán épp ez hozta meg a szerencséjét, hiszen idén, a 91. Oscar-gálán ő maga is a filmművészet legrangosabb elismerését vehette át a Dolby Színház színpadán.

Lady Gaga és Bradley Cooper
Lady Gaga és Bradley Cooper

Alig, hogy a Csillag születik c. film betétdala elhangzott a színpadon, Lady Gaga és Bradley Cooper duettjéért Lady Gaga megkapta az Oscar-díjat.Hajszál híján Lady Gaga két Oscar-díjat is kapott, hiszen a Csillag születik c. filmben a legjobb női főszereplő kategóriában is jelölték.

Lady Gaga
Lady Gaga

Ebben a kategóriában végül Olivia Colman kapott arany szobrocskát az „A kedvenc” c. filmben nyújtott alakításáért. Bradley Cooper hasonlóan járt. Őt szintén Oscarra jelölték a Csillag születik c. film férfi főszereplőjeként, de idén nem ő vihette haza a kitüntetést. A Csillag születik c. film 2019-ben összesen 8 Oscar jelölést kapott, amiből Lady Gaga hozta meg a rangos elismerést a film számára.

Lady Gaga úgy környékezte az Oscar-díjat, mint macska a forró kását. Meg is lett az eredménye, hiszen idén két kategóriában is Oscar-díjra jelölték, melyek közül a betétdalért járó Oscart haza is vihette a világhírű énekesnő. Lady Gaga fog még nekünk meglepetést okozni! Ki tudja, jövőre talán már a legjobb női főszereplőnek is őt fogja megválasztani az Akadémia!