Feltételezem, hogy sokak emlékeznek még arra a 2010-ben történt tragédiára, amikor a Deepwater Horizon nevű olajfúrótorony felrobbant a Mexikói-öbölben. A becslések szerint nagyjából 790 millió liter olaj folyt az óceánba az alatt a három hónap alatt, amíg a kútnyílását le tudták zárni. Az internet és a médiaportálok hetekig csak ezzel foglalkoztak, rémisztő fotók terjedtek a világhálón olajos madarakról és az olaj felszínén mereven lebegő haltömegekről. A robbanás idejében pontosan 126 ember tartózkodott a torony fedélzetén, amiből 11 életét vesztette és 17 súlyosan megsebesült. Magyarországon idén szeptember 30-án, azaz a mai nap jelenik meg Mark Wahlberg főszereplésével a Mélytengeri Pokol (Deepwater Horizon) című katasztrófafilm, hogy ennek a hat évvel ezelőtt történt tragédiának örök emléket állítson.

melytengeri pokol-film-2

A film eleje, ami bevezető részként funkcionál, gondosan és türelmesen készíti elő a terepet nekünk, nézőknek. Az utalások már előre sejtetik a katasztrófa bekövetkeztét  a tényekkel szemben tehetetlen közönségnek és a kiváló háttérzene hatásáról se feledkezzünk meg, amitől libabőrös lesz a hátunk. Ahhoz, hogy megérthessük a történtek okát, nem árt, ha rendelkezünk némi emeltszintű fizikatudással.  De ne ijedjünk meg, ha nem vagyunk mesterfizikusok, mert ez a film a legjobb tanár a világon. Türelmes, egyszerű és annyiszor beszél róla, mondja ki szó szerint, hogy „ebből baj lesz”, hogy előbb-utóbb mindenkinek leesik, mi is volt itt a műszaki probléma. Egyesek számára esetleg ez unalmasnak, de szerintem nagyon jó, hogy a film biztosra megy abban, hogy minden kedves néző megértse,  miről is van szó.

A főbb karaktereket nem ismerjük meg különösebben, nem tudunk róluk sok mindent, többek között, ezért is volt nagyon fontos, hogy a stáblista tele legyen zsúfolva nagy és híres nevekkel, úgymint Mark Wahlberg, Kurt Russel, Kate Hudson, John Malkovich, Dylan O’Brien, Gina Rodriguez. A film emléket állít az áldozatoknak azzal is, hogy a szereplők azoknak az embereknek a nevét viselik, legyen az túlélő vagy elhunyt, akik valóban átélték a katasztrófát. Ilyen például Mark Wahlberg karaktere, Mike Williams, akinek minden vágya, hogy visszatérjen szeretteihez.

melytengeri pokol-film-4

Az igaz, hogy a karakterekről nem tudunk semmit, de az biztos, hogy minden néző Dylan O’Brien-nek fog szurkolni. Ha pedig kell valaki, akinek szurkolunk, akkor kell valaki, akit hibáztathatunk, akit utálhatunk, és akit nem sajnálnánk, ha esetleg meghalna. Ez a kegyetlen szerep John Malkovich vállát terhelte, aki kiválóan alakította a BP nevű cég (a Deepwater Horizon tulajdonosa) egyik nagy fejesét, akit csupán a pénz motivál és ebből az összefüggésből a film szépen rávezet bennünket arra, hogy a Deepwater Horizon katasztrófája elkerülhető lett volna! Tizenegy ember ,  több száz, ezer tengeri élőlény értelmetlen halála, és az a világrengető szennyezés, aminek hatását még évek múltán is érezzük, kizárólag az emberi felelőtlenség és pénzsóvárság számlájára írható.  Ezt az üzenetet adja át nekünk Peter Berg filmje.

Ezen kívül van még egy érdekes dolog, ami miatt érdemesnek tartom, hogy moziban nézzük meg ezt a filmet. Az operatőri munka beránt minket a történetbe az elejétől kezdve és nem enged el egészen az utolsó képkockáig. A mennydörgő zene, a valósághű képek, a sötétség, az egyszerű emberek, akik ugyanolyanok és ugyanúgy viselkednek, mint mi. Ebbe a filmbe teljesen belefeledkezik a néző, beleéli magát és ez fantasztikus érzés. A fantasztikus szó alatt pedig azt értem, hogy kapunk egy lehetőséget arra, hogy átgondoljuk, hogy megértsük, hogy felfogjuk, mi is történt 2010. április 20-án a Mexikói-öbölben. Reggel elolvassuk az újságot, szörnyülködünk a számokon meg a következményeken aztán szépen lassan elménk homályába vesznek ezek a hírek. Moziban nézni teljesen más.  Ha ott nézzük, a film jelenetei örökre beleégnek az emlékezetünkbe és jobban át is érezzük a helyzetet, talán változunk is kicsit. Mindenféleképp érdemes legalább egyszer látni.

Irány a mozi!