Hetekkel ezelőtt vita robbant ki a Noé című szuperprodukcióval kapcsolatban, a tesztvetítéseken ugyanis a Russell_Crowe_noekülönböző felekezetű nézők kifogásolták, hogy a film nem eléggé hű a bibliai történethez. Darren Aronofsky rendező és a stúdió azóta is egyeztetnek, milyen legyen a végleges változat. Közben azonban felmerült egy érdekes szempont: fölösleges a nagy szigor, hiszen ez is csak egy mozi.

„A bibliai témájú szuperprodukció külön műfajt alkotnak Hollywoodban – írja Drew Pendleton kritikus. – Ha visszatekintünk, a Ben Hur vagy a Tízparancsolat a klasszikus Hollywood első bombasikerei között voltak. Most annak vagyunk szemtanúi, hogy a stúdiók a téma felélesztésével szeretnének hasonló sikereket elérni, sőt lehetőleg túlszárnyalni a korábbiakat – amire komoly esély van, hiszen sztárok serege és számítógépes trükkök garmadája áll rendelkezésre.”

Mások is úgy vélik, hogy semmi baj a Noéval, hiszen a klasszikus történet van olyan erős, hogy elbírjon sokfajta interpretációt. „Megnéztem az előzetest, és szerintem teljesen oké lesz a film – írja Jeremiah Warren dokumentumfilmes. – Látszik, hogy továbbgondolja az eredeti sztorit, de az üzenet ettől még ugyanaz marad.”

A Noéban olyan Oscar-díjas világsztárok szerepelnek, mint Russell Crowe, Jennifer Connelly és Anthony Hopkins, bónuszként pedig Emma Watson alakítja a főhős lányát.

(Noah – hazai bemutató: 2014. március 27.)