Ötven éve van a szakmában, és most végre jó esélye van rá, hogy Oscar-díjat kap: pedig el sem akarta vállalni a szerepet.

Alan Arkin saját bevallása szerint ma már leginkább a madarakat szereti nézni az ablakából; csak egy jó forgatókönyv kedvéért hagyja el Santa Fé-i otthonát. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne dolgozna sokat: 2006-ban négy filmben is játszott. Éppen ezét A család kicsi kincse (Little Miss Sunshine, hazai bemutató: február 22.) című vígjátékban már nem akarta elvállalni a nőkért és a heroinért lelkesedő dilis nagypapa szerepét.

– Úgy gondoltam, épp eleget melóztam 2006-ban, féltem attól, hogy milyen lesz két rendezővel filmezni, úgyhogy nemet akartam mondani A család kicsi kincsé-re – nyilatkozta a 73 éves színész. – A feleségem olvasta el a forgatókönyvet, ő beszélt rá, hogy mondjak igent. Azt mondta, a figura, akit el kell játszanom, nagyon hasonlít rám. Remélem, tévedett. Mindenesetre, ha véletlenül Oscar-díjat kapok, akkor az őt illeti. Ha ő nem beszél rá, ott sem vagyok a forgatáson.