A L’Eden Cinema Délkelet-Franciaországban található, La Ciotat nevű községben. Ez a világ legrégebbi mozija, mely 1892-ben épült és 1996-ban műemlékké nyilvánították. A moziban 1920 óta 75 ülés volt a vetítőteremben és 350 fő befogadására volt képes, míg a vetítőfelület 33 m² volt. A legelső filmet az 1895. december 28-i, a párizsi Grand Café alagsori billiárdtermében történő, legelső kereskedelmi vetítést megelőzően 1895. szeptember 28-án, itt vetítették először nyilvánosan. Az első rövid mozifilmet, a „Sortie de l’usine Lumière de Lyon” -t láthatták itt az érdeklődők, mely a Lumière gyár dolgozóinak a gyárból történő távozását örökítette meg.

A vetítésnek nagy sikere volt, a december 28-i, párizsi vetítésen már a „Sortie de l’usine Lumière de Lyon” mellett további 9 rövidfilmet vetítettek a nézőknek. Aznap 33 néző ment el az előadásra. Az újdonságnak azonban olyan sikere lett, hogy a második vetítésre már 200-an, később még többen voltak kíváncsiak. A hely szűke miatt új helyet kellett keresni a további vetítésekre…

La Eden Cinema, vetítőterem